Hajdú-Bihar

2011.06.15. 10:13

Berettyóújfalui olvasókönyv

<p>Berettyóújfalu - Június első napjaiban került sor Berettyóújfaluban a Bihari Múzeumban a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága és Berettyóújfalui Város Önkormányzata közös kiadásában megjelent „Berettyóújfalu az újkőkortól napjainkig” című könyv bemutatójára.</p>

Kállai Irén múzeumigazgató köszöntése után Lakner Lajos megyei múzeumigazgató mutatta be ezt az igen értékes kiadványt.

Berettyóújfalu város történetében is jelentős a megjelent kötet, mert utoljára ehhez hasonló összefoglaló munka három évtizeddel ezelőtt, 1981-ben jelent meg. Azóta pedig nagyon sok minden megváltozott, a város életében is sok minden történt, ami arra késztette a településen élő szakembereket, hogy egy ilyen komoly kiadványt állítsanak össze és jelentessenek meg.

Kállai Irén, a Bihari Múzeum igazgatója, aki a kötet szerkesztője, elmondta, hogy a kétezer példányban megjelent könyvet az érdeklődő városlakókon túl elsősorban a pedagógusoknak és az ifjúságnak szánták.

Minden iskola könyvtára a városban (legyen az általános vagy középiskola) annyi könyvet kap, hogy a legnagyobb létszámú osztályok tanulói foglalkozásokon a kezükbe tudják azt venni. A legkisebbekre is gondoltak, mert az óvodás csoportok is kapnak a megjelent könyvből. Ezzel is igyekeznek erősíteni a helyi identitástudatot a fiatalokban. A könyv anyaga digitális adathordozóra (DVD) is rákerült. A digitális könyvben kereső funkció segítségével lehetővé válik az anyagban való gyors tájékozódás.

Megismerhessék

A Bihari Múzeum munkatársai a napokban gondoskodnak arról, hogy az óvónők, általános és középiskolai tanárok megismerhessék a kiadványt. Június 10-én a középiskolai tanárok, 14-én az óvónők, végül 21-én az általános iskolai tanároknak tartanak módszertani bemutatót. Sándor Mária muzeológus, múzeumpedagógus, a kötet olvasó szerkesztője mutatja be a könyvet és az általa összeállított digitális oktatási segédanyagot. A programon megjelenő pedagógusoknak a múzeum ingyenesen juttat egy példányt a megjelent könyvből és az óraterveket is tartalmazó CD-ből.

A színes képekkel, fotókkal illusztrált könyvet, aki a kezébe veszi betekintést nyerhet a bihari térség legnagyobb városának történetébe. Nagy érdeme a könyvnek, hogy szerzői a várost jól ismerő szakemberek: Hődör István, Simay Gábor, dr. Dani János, Török Péter, Bartha Ákos, dr. Vajda Mária, dr. Dám László, dr. V. Szathmári Ibolya, Kolozsvári István, dr. Hamvas Lászlóné, Kissné Pásztor Irma, Kállai Irén. Dicséret illeti Bogya Pál munkáját, aki a könyv tipográfiai, nyomdai előkészítését végezte, segítője Szűcs Endre volt.

„A most megjelent Berettyóújfalu az újkőkortól napjainkig című könyvet nyugodtan veheti kezébe kutató, fiatal, felnőtt és nyugdíjas egyaránt” – írja a könyv előszavában Kállai Irén, a Bihari Múzeum igazgatója.

- Vmirjáncki József -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!