Hajdú-Bihar

2010.11.22. 13:01

Zenés est Csökmőn

<p>Csökmő – (HBN – B. Kiss Andrea) Egy hangulatos zenés szombat estén vehettek részt azok, akik november 20-án ellátogattak a Faluházba.</p>

A művészeti iskola tanárai – Döge Csaba, Gál István, Kozma András és Kőmíves Miklós – mellett színpadra léptek olyan tehetséges volt növendékek, mint Angyal János, Pap Rita és Nagy Annamária. De meghívott vendégek is muzsikáltak a közönségnek. Így Brindás Barna a harsona kvartettben villantotta meg hozzáértését, míg Buka Károly és Versányszky Ildikó hegedűjátékával emelte a rendezvény színvonalát. Vitányi József a fagott kvartettet erősítette, Benkő Mihály pedig basszus lantjával varázsolta el a közönséget. Kozma Péter az édesapjával alkotott egy fuvola duót, míg Czeglédi Katalinnak az énekhangját csodálhatta meg a hallgatóság. Földesi Zoltán, a Csökmői Mozaik nyomdásza most zongorajátékával mutatkozott be. A műsorban közreműködött még Bojti Eszter, aki a zongorakíséretet biztosította, és Vida Edit, aki a műsorszámokat felkonferálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!