Igazságvizsgáló

Csak aztán akkor lohad le a lelkesedésünk, amikor, belehallgatván a műsorba, azt kell megállapítanunk, hogy ez az import show-egyveleg se mutat több kecsességet, mint egy angol használtruha-kereskedés portékakínálata. Persze jó magyar módra fel van egy kicsit cicomázva. A matrózblúz mellé égszínkék szalag a csurkába, s máris úgy tűnik, mintha a kamasz báj pironkodna ránk a maga üdeségével. Holott egészen másról van szó. A pénz kínáltatik fel itt is, ami napjainkban még nagyobb vonzerővel bír, mint valaha. Arról nem is beszélve, hogy ebben a produkcióban az égvilágon nem kell csinálni semmit. A legkisebb szellemi erőkifejtés se szükséges, és akár több tízmillió is átvándorolhat a delikvens zsebébe. Csak azt kell mondania: igen, nem, s ha a gép rábólint, kész. Igaz, van egy apróság: az igazság ára! Vagyis számolni kell azzal, hogy a kíméletlen kérdések pucérra vetkőztetik az embert. Nőt, férfit egyaránt. Mint egy harmadosztályú sztriptízbárban, ahol a környezet ugyancsak ujjézik. Mint annak a főorvosnak is, aki, talán nem is a pénzért vállalta az exhibicionista mutatványt. Öntetszelgett, hogy Jakupcseknek elmondhatta a nagy nyilvánosság előtt: ő bizony egy napnál többször nem veszi fel ugyanazt a gatyát. Nos, a pedantériát a következő kérdés vissza is igazolta, hisz bevallotta, hogy némely női páciense bizony már el akarta csábítani. S akkor, ugye, blama a másnapos fehérnemű. Bár, ha már a gép így faggatózott, én csak megkérdeztettem volna: és, főorvos úr, ön el akarta-e már csábítani némely női páciensét? S akkor a masina lehet, hogy igencsak meglepte volna.

Paraszti bölcsesség: aki a kutyával kezd, bot legyen a kezében. Ha valaki „poligráffal” randevúzik, könnyen elveszítheti jó hírneve szüzességét. Bár ma már ez izgat legkevésbé bárkit is.

– Boda István –