Helyi közélet

2011.09.06. 12:18

Mikor zöldül be a Zöld Nyíl?

Miskolc - A Zöld Nyíl villamospálya megállói zöldülésre várnak: az ágyás már kész.

Miskolc - A Zöld Nyíl villamospálya megállói zöldülésre várnak: az ágyás már kész.A villamospálya mellett, a megállóknál növény díszíti majd a Zöld Nyíl vonalát. A beruházás mostani szakaszában egyelőre csak a virágyágyást alakították ki, zöldülésnek nyoma sincs. Mikor lesz? – kérdeztük a közlekedési vállalattól.

Csontos Ágnes, a cég PR menedzsere elmondta: előreláthatóan a Miskolci Városgazda Kft. végzi a növényesítést és ők gondozzák majd az új zöld területeket. Szeretnék, ha ebbe a folyamatba, szakértőként, a Green City Mozgalom képviselői is bekapcsolódnának. Csontos Ágnes azt is elmondta: a tervek szerint októberben kezdődne a munka.

ÉM


Miskolc - Sokszor véletlenül és utólag bukkanunk érdekes kockákra egy-egy videó felvétel kapcsán. Így volt ez a napokban is.

Miskolc - Tíz cég vásárolta meg a pályázati kiírást, öt adta be, de csak kettő volt érvényes.

Miskolc, Diósgyőr - A Zöld Nyíl projekt keretein belül a múlt héten kezdték el bontani a diósgyőri villamos-végállomás tetőszerkezetét, míg magát az állomásépületet ősz végéig láthatjuk, ugyanis a jellegzetes épületet is teljes egészében lebontják.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc - Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, Ön elégedett-e a Zöld Nyíllal.

Miskolc - Közel félév után, csütörtökön járt először a villamos a Kilián városrészig. Hogy vizsgázott?


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában