Foci vb 2022

2022.11.21. 09:30

Ezért nem lehet sört inni a világbajnokság stadionjaiban

A szervezők a nemzetközi szövetséggel (FIFA) közösen úgy döntöttek, hogy sörtilalmat vezetnek be a katari labdarúgó-világbajnokság stadionjaiban és azok környékén.

ÉM

A tilalom tervét már napokkal korábban megszellőztették, a FIFA pedig már hivatalosan is bejelentette a korlátozás tényét. 

„A rendező ország illetékesei és a FIFA közötti megbeszélés eredményeként az a döntés született, hogy az alkoholos italok árusítását a szurkolói zónákra és egyéb, a szurkolók körében népszerű célállomásokra, valamint engedéllyel rendelkező helyszínekre koncentráljuk, a stadionok területéről viszont kivonjuk a sörárusító pontokat” – áll a futballszövetség közleményében.

Van persze kivétel is 

A tilalom ugyanakkor nem teljes, mivel pezsgőt, bort, whiskeyt és egyéb alkoholos italokat felszolgálnak majd a stadionok luxusvendéglátó területein. Az arénák más részein eredetileg is csak sört árusítottak volna. 

A labdarúgó vb-k történetében először lesz házigazda olyan ország, amelyben a muszlim vallásúak vannak döntő többségben, és ahol szigorúan ellenőrzik az alkoholfogyasztást. Katarban csak nagyon kevés bárban, étteremben vagy hotelben lehet alkoholhoz jutni, csak azok a 21 évesnél idősebb külföldiek vásárolhatják meg boltban, akiknek van tartózkodási engedélyük. 

A FIFA egyik főszponzora a Budweiser sört gyártó cég, amely még nem reagált a bejelentésre. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!