Festménye olyan, mint egy fénykép. Csak több

Felsőzsolca - Szecskó István bútor­asztalosként dolgozik, szabadidejében fest, szobrászkodik.

Nézegetjük Szecskó István festményeit. Az egyiken egy bútorkészítő kollégája látható, olyan, mintha csak egy pillanatra állt volna meg, egy másodperc, és folytatja a munkát. A másikon két fia ül a kanapén, a földön előttük a laptop, olyannyira élethű ez is, mintha fénykép lenne. Több száz évvel ezelőtt keresett udvari festő lehetett volna, gondolkodunk el látva a képeket. Megtudjuk, ma is sokan rendelnek tőle portrékat, igaz, ma már nem ülnek hosszan modellt a festőnek, a képek legtöbbször fénykép alapján készülnek.

Árvíz után

Szecskó István azonban elégedetlen. Mint mondja, számára alig van befejezett kép, újra és újra belefest mindegyikbe, javítgat, változtat. Egyébként a Zrínyi Ilona Gimnázium rajztagozatára járt annak idején – szívesen beszél volt tanárairól –, az iparművészeti főiskolát azonban, bár elsőre felvették, nem végezte el, nem érezte ott jól magát. Ma bútorasztalosként dolgozik, szabadidejében pedig fest, szobrászkodik, már ha van ideje.

– Nézze, még a házam sincs kész! Bútorasztalos vagyok, saját normális bútorok nélkül – mondja, de egy cseppnyi keserűség sincs a hangjában. A nyolc évvel ezelőtti árvíz ideje előtt készült el a háza a vadonatúj bútorokkal, az összes spórolt pénzét beleölte, ám minden tönkrement a vízben, a házat le kellett bontani.

Az újrakezdés nem volt könnyű, azt is nehezen élte meg, hogy a képei nagy része is szétázott, a nagyját ki kellett dobni.

Nézzük a képeket.

– Mindig úgy próbálok festeni, ami a témához illeszkedő – mutatja, és mondja, bár képei realisztikusak, mindegyikben ott van valami pluszgondolat. Ma már nem annyira érdekli a csendélet, a tájkép, hanem valami más, több. Példaként említi és mutatja az önarcképét, Festem magam címmel.

– Ahogy az ember a személyiségét alakítja, úgy csinálja a saját arcát, nem lehet sem körülményekre, sem emberekre fogni azt, hogy hová jutottam, milyen ember lettem – magyarázza, mit mondhat a néző számára a kép.

Sok like-ot kapott

Elárulja, az alkotást feltöltötte egy külföldi portálra, ahol heteken át ott volt a három legkedveltebb között, hihetetlenül sok like-ot kapott. Kínától Chicagón át érkeztek rá a kommentek – érdekes, hogy itthon kevésbé ismerik el.

Próbálja belefesteni a képeibe, hogy ő miben látja másképp a világot – árulja el hitvallását. Mert ugyanazt a történést is mindenki másképp látja. Az más kérdés, hogy belelátjuk-e ugyanazt.

– A kérdések ott vannak a képben, van, aki válaszol rájuk, van, aki meg sem hallja – fogalmaz.

Egy-egy festményén sokat dolgozik, előtte utánaolvas a témáknak. Az ötletek, gondolatok pedig mindig a napi munkája közben jönnek, olyankor, amikor a keze tudja, hogy mit kell csinálni, és a gondolatai nyugodtan szárnyalhatnak. Ilyenkor születnek tervei is, például egy kisfilmről, ami a gondolkodásmódjáról szólna. Bízik benne, hogy egyszer az is elkészül.

- Hajdu Mariann -