Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Réka és a Tintanyulak
Réka és a Tintanyulak
Miskolc – Három hónapon belül ötödször lép fel Miskolcon Farkasházi Réka és a Tintanyúl.

Farkasházi Rékát a Barátok közt című sorozatból ismerhette meg az ország, de a drámapedagógus diplomával is rendelkező színésznő énekesnőként is egyre sikeresebb zenekarával. Olyannyira, hogy 2011-ben a Hajnali csillag peremén című második, 2015-ben pedig a Tündérvándor című harmadik albumukat is Fonogram-díjra jelölték.

Családi élményt kínálnak

Kortárs költők verseit zenésíti meg Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, méghozzá úgy, hogy műsorukban nem csak a gyerekeknek, az egész családnak kedvezzenek, mondta el érdeklődésünkre Réka.

Nem csak azt igyekeznek elérni a fellépéseik során, hogy együtt éljék át a családok az élményt, de a közönség tagjai a részeseivé is válnak a műsornak, tehát igazi interaktív programmal találkozhatnak az érdeklődők koncertjeiken.

A színészi munkától sem szakadt el Réka, sőt: hat darabban is láthatja őt a közönség az Új Színházban, illetve az Ivancsics Ilona és Színtársai elő­adásain. Emellett tanít a Gór Nagy Mária Színitanodában.

– Soha rosszabb évet, mint a 2015-ös, eseménydús volt színésznőként, énekesként és persze édesanyaként – értékelte a tavalyi évet kérdésünkre. – Több mint hatvan koncertet adtunk a zenekarral, felléptünk a Művészetek Palotájában és a Budapest Sportcsarnokban is, Miskolcon két hónap alatt négyszer jártunk (a december 5-i koncertjét követően interjút is olvashattak vele lapunkban – a Szerk.), tehát igazán sikeres év volt ez, és reméljük, így folytatódik 2016 is – tette hozzá.

Ehhez pedig tele van tervekkel, ezek közül kiemelte, hogy folytatják a koncertturnét és komoly elképzeléseik vannak arra, hogy a hátrányos helyzetű régiókban élőkhöz is eljussanak a műsorukkal. De tervben van egy új lemez készítése és megjelentetése is.

Miskolcon január 16-án, a VI. Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napon találkozhat a közönség a Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekarral.

ÉM-HI








hirdetés