Helyi közélet

2013.03.08. 10:40

Megvan Miskolc idei költségvetése

Miskolc - Elfogadták a város idei költségvetését. Keretszámok: 34,6 milliárd forint bevétel, 36 milliárd kiadás.

Miskolc - Elfogadták a város idei költségvetését. Keretszámok: 34,6 milliárd forint bevétel, 36 milliárd kiadás.Összeült tegnap a miskolci testület, hogy a város 2013-as költségvetéséről, bűnmegelőzési stratégiájáról, ingatlangazdálkodásról, létszámleépítésről döntsenek. Közel másfél év után újra a városházán, egészen pontosan annak nemrég átadott szárnyában, az új ülésteremben dolgozhattak a képviselők. A napirendi pontok mellett a városvezetés többször kiemelte, hogy mekkora segítséget jelent Miskolcnak, hogy az állam átvállalta az adósságállomány 70 százalékát. Bár erről az ellenzék nem így vélekedett...

A márciusi testületi ülésen az is kiderült, hogy Miskolctapolca fejlesztésére engedélyes tervei vannak a városnak, és dr. Kriza Ákos polgármester és Sebestyén László országgyűlési képviselő hétfőn tárgyal a támogatásról Lázár János államtitkárral.

Mint számítani lehetett rá a legnagyobb vitát a költségvetési rendelet váltotta ki. Mint minden alkalommal, most is felvetődött a szocialisták felelőssége. A városvezetés szerint ők adósították el a várost, a mostani kormány pedig ettől menti meg Miskolcot. Olyannyira, hogy – ahogy dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője fogalmazott – ha a kormány nem vállal át 25 milliárd forintot az adósságállományból, akkor most nem tudnánk költségvetésről beszélni. „Nulla forint lenne fűnyírásra, útépítésre, kátyúzásra. Ha nincs az átvállalás, akkor kitehetnénk a táblát, amire az van írva: csőd.”

Soós Attila, a Fidesz költségvetési vezérszónoka azt emelte ki, ez a költségvetés egy többfrontos harc mérföldköve. „Párhuzamosan azzal, hogy élhető várost teremtünk, tudjuk csökkenteni a város adósságát” – hangsúlyozta.

Reális?

Az MSZP szerint azonban hiába hangoztatja a városvezetés, hogy ez egyensúlyi költségvetés, csak látszólag az. „A korábbi önkormányzati feladatok állami ellátásba történő átvétele kapcsán nagyon sok bizonytalanság és kiforratlanság mutatkozik. Különösen igaz ez a közoktatás területén, ahol már a tankerületi igazgatóságok létrehozása és a szakmai apparátus felállítása is komoly zavarokat okozott. A MiskolcTapolcán tervezett Strand- és Élményfürdő, valamint Barlangfürdő fejlesztés és Monostor építés tervezett beruházásait üdvözöljük és örömmel fogadjuk. Óriási kérdés azonban, hogy a beruházások fedezetéül betervezett 2,8 milliárd forintos bevétel mennyire reális” – mondták a szocialisták.

A Jobbik képviselői – ugyancsak a költségvetés kapcsán – hiányolták azok elszámoltatását, akik felelősek Miskolc eladósításában. „Az adósságkonszolidációval kapcsolatban le kell szögezni, mielőtt örömködnénk, ezt nem a kormány vállalja át, hanem a miskolci adófizetőkkel fizettetik meg” – fogalmaztak a jobbikos képviselők.

Az adósságkonszolidációt az MSZP is kritizálta. Így fogalmaztak: „Senkinek ne legyen illúziója, bár a bűvész megtéveszt minket, az önkormányzatban nem adósság átvállalás hanem a normatívákon keresztül több milliárd forint forráskivonás zajlik, melynek vesztesei a miskolci polgárok lesznek.”

A bűnmegelőzési és közbiztonsági stratégiáról szóló előterjesztés során a képviselők főleg az Avast és Lyukóvölgy problémáját emelték ki. Benczés Miklós (Fidesz) képviselő elmondta: „Valóban nincs rendben Lyukóvölgy. Tavaly óta romlott a közbiztonság, bár a statisztikákban nem jelenik meg, mert az emberek nem tesznek feljelentést. A rendőrséget kérném, a Lyukóvölgyben kezdeményezzenek párbeszédet az ott élőkkel, az ő munkájukat is segítené. Nemcsak a főutak mellett kellene igazoltatni, hanem valóban megismerni az embereket, a problémáikat.”

A Jobbik szerint, ha a városvezetés valóban bűnmegelőzést akar, akkor nem a „legyetek jók, ha tudtok programokat” kellene támogatnia, hanem a gyermekvédelmi törvényt betartatni. A szocialisták pedig azt firtatták, hogy a Lyukóvölgy bűneset számainak emelkedésében mennyire van szerepe annak, hogy a városvezetés megszüntette a településőrséget.

A Fidesz azonban úgy értékelte az elmúlt két évet – közbiztonsági szempontból –, hogy lehetett volna látványosabb lépéseket tenni, de abból tudtak „főzni”, amenynyit az MSZP itt hagyott. De elkezdték az akciókat, amelyek eredményre is vezettek, főleg az avasi fészekrakóknál – ismertették.

- ÉM-NSZR -


Miskolc - ÉM-interjú: A miskolci közgyűlési pártok frakcióvezetői a március 7-ei közgyűlési ülés előterjesztéseiről.


Miskolc - A márciusi miskolci testületi ülést most először az új városháza közgyűlési termében tartották a képviselők. A napirendek közt volt a költségvetés, ingatlangazdálkodási terv, de létszámleépítésekről is döntöttek a képviselők. Munkatársunk helyszíni tudósítása!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában