Erotikus cikkek

2008.11.24. 17:19

Szilikon ciciket tombolán!

<p>Óriási felháborodást váltott ki egy éjszakai szórakozóhely tombolás akciója. Fődíjként egy mellnagyobbító műtétet hirdettek meg.</p>

Egy spanyol éjszakai szórakozóhely csütörtökön megváltoztatta terveit és a közfelháborodás miatt mégsem rendez olyan tombolát, amelynek fődíja egy mellnagyobbító műtét.

A Földközi-tenger mentén található Valencia Pacha nevű diszkója „elnézést kért minden embertől és intézménytől, akik sértőnek érezhették ezt a kezdeményezést”, hozzátéve, hogy „egy pillanatig sem szándékoztak bárkivel is tiszteletlenek lenni”.

A december ötödikére tervezett „Pretty Woman” elnevezésű rendezvény hirdetésén egy olyan feszes keblű nő szerepelt, aki egy szikét tartott a kezében. A jegyeket 20 euróért (körülbelül ötezer forintért) árulták, míg a fődíj értéke 4500 euró (mintegy 1,2 millió forint) volt.

„Ez egy tisztelgés a nő előtt. Vedd meg a jegyed és vegyél részt a tombolán a mellnagyobbításért” – volt olvasható a klub honlapján. A tulajdonosok szerint az inspirálta őket, hogy Argentínában nagyon népszerűek a hasonló rendezvények és kiemelték, hogy a nyertes lézeres szőrtelenítést is választhatott volna a mellnagyobbítás helyett.

Azonban Bernat Soria egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, vizsgálatot indít a tervezett rendezvénnyel kapcsolatban. A miniszter szerint az esztétikai sebészet is az egészségügyi hatóságok égisze alá tartozik és aggodalmát fejezte ki, hogy kiskorúak is részt vehetnének a játékban.

Valencia régió egészségügyi főbiztosa, Lourdes Bernal hangot adott „felháborodásának nőként és egészségügyi főbiztosként is” a tombolával kapcsolatban, „amely a női méltóság meggyalázása”. A főbiztos asszony arra kötelezte a klubot, hogy mondják le a rendezvényt, valamint közölte, hogy fegyelmi intézkedéseket indítanak a szórakozóhely ellen.
szexdoktor.hu

Erotikus képek, cikkek

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!