Edelény hírei

2010.12.20. 07:35

Hétvége, három választás Borsodban

<p>Miskolc - Három településen volt időközi választás megyénkben.</p>

Tiszavalkon szavazetegyenlőség miatt kellett megismételni a polgármester választást szombaton, itt magas részvételi arány mellett Domonkos Józsefnére (független) szavaztak a legtöbben.

Vasárnap Edelényben és Szalonnán tartottak időközi választást. Előbbi esetben a 4. számú választókörzet lemondott képviselője helyett Szőrné Zsigrai Erika (függelten) személyében új képviselőt választottak.

Szalonnán haláleset miatt voksoltak újra a szavazók, akiknek a település új vezetője személyéről kellett dönteniük. Hat induló volt ezért a tisztségért. A többség támogatását Balogh Zsolt (független) kapta meg.

Ő az urnákhoz járulók közül 163 szavazó támogatását tudhatta a magáénak – tájékoztatott a szavazatok összeszámlálását követően Kovács Viktória, a helyi választási iroda vezetője.

ÉM-PGY


Öt helyen tartanak időközi választásokat

fuggetlen | 2010.12.19 10:33
Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartanak vasárnap időközi választásokat különböző okok miatt. Borsodban két településen is választanak.

Hat településen lesz szombaton választás, vasárnap pedig két településen szavaznak

fuggetlen | 2010.12.18 08:44
Időközi választást tartanak vasárnap hat településen. A Zala megyei Csödén, Zalaszántón és Dobriban, valamint a Békés megyei Dombiratoson és Köröstarcsán polgármestert, Budapest XI. kerületében képviselőt választanak, mert a jelöltek között szavazategyenlőség alakult ki október 3-án, az önkormányzati választáson. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!