Ebes hírei

2012.07.02. 13:31

A Báthori-a mi esti sulink

Minden év végén, mikor megkérnek, hogy írjak néhány szót az eltelt tanévről, elgondolkodom, miről is szóljon ez a néhány sor. Egyfelől mindig az a célom, hogy megerősítsem magam és az olvasókat, abban, hogy jó helyen vagyunk.

Minden év végén, mikor megkérnek, hogy írjak néhány szót az eltelt tanévről, elgondolkodom, miről is szóljon ez a néhány sor. Egyfelől mindig az a célom, hogy megerősítsem magam és az olvasókat, abban, hogy jó helyen vagyunk.Mi már itthon vagyunk itt, Ebesen, kikerülhetetlenül. Számolnak velünk, fontosnak tartanak. Ugyanakkor mindig szólnom kell arról, hogy miért is van ez így.

Az esti gimnázium iránti érdeklődés változatlan. Minden egyes beiratkozási időpontban meglepődve tapasztaljuk, hogy milyen sokan szeretnének a képzésben részt venni. Természetesen a lelkesedés mellett a kitartás is fontos. Éppen ezért igyekszünk a lemorzsolódást is lecsökkenteni.

Tisztában vagyunk azzal, hogy amikor a megélhetés nagyon nehéz, hiszen annyi mindentől teszik függővé, így mi arra törekszünk, hogy az esélyeket növeljük azok számára, akik mégis belevágnak egy ilyen kalandba, mint a felnőttkori tanulás. Több olyan volt, illetve jelenlegi diákra gondolok vissza, akik már majdnem abbahagyták az iskolát, de hol egyikünk, hol másikunk igyekezett meggyőzni, hogy ne adja fel és folytassa.

Ez talán a másik nagy érdemünk: a közvetlenség. Ez működik iskolánk és az önkormányzat, valamint a helyet adó általános iskola, tanár és tanár vagy tanár és diák között. Rugalmasan igyekszünk egymás javára tenni, s szerintem ez is a sikerünk titka.

A családias közeg mellett fontos a minőség is. Arra törekszünk, hogy helytálljunk ebben a nagy változásokban levő világban. Bizton kijelenthettem, hogy nem vagyunk bizonyítványgyár. Hasznosítható tudást kínálunk az itt tanulóknak. Ezt az igényünket továbbra is tartani, erősíteni akarjuk. Ezt szolgálják azok a képzések, amelyek érettségire épülve, szakmát kínálnak jelentkező diákjainkat.

A tanév végén számvetést is kell tenni. Ilyenkor statisztikát készítünk: honnan indultunk, hová érkeztünk. Én azt mondom, a mérleg kiegyensúlyozott.

A legnagyobb büszkeségünk a most végzős osztályunk. Ők harminchárman (+3 vendégtanuló) nagy megmérettetés előtt állnak. Néhányuknak továbbtanulási terveik vannak, mások jelenlegi élethelyzetükön akarnak változtatni.

Büszkék vagyunk rájuk, mi sem bizonyítja jobban ezt, minthogy tablót készítettünk róluk, hogy bárki, aki hozzánk jön, lássa, nem hiába küszködünk.

Ugyanakkor ők az utánuk következők számára is példák, s innen üzenem nekik, hogy legyenek olyan bátrak és kitartóak, mint ez az évfolyam.

 

 

Ebes, 2012. 05. 31.

Medgyesi Magdolna

Kiegészítés:

Az érettségi vizsgát -(különböző szinten természetesen), de mindenki sikerrel teljesítette. Gratulálunk nekik!

Ebes, 2012. 16. 29.

Címkék#ebes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!