Megy az Észak Litvániába

Alvydas Jurkától kaptunk egy kedves fotót is, magáról küldte lapunknak
Alvydas Jurkától kaptunk egy kedves fotót is, magáról küldte lapunknak - © Fotó: magán­archívum
Miskolc, Litvánia – Több ezer újságja van már a litván Alvydas Jurkának, már lesz Északja is.

Újságokat gyűjtök, kérem, ha teheti, küldjön nekem egy példányt a napilapjából: így kereste meg szerkesztőségünket nemrégiben a litván Alvydas Jurka. Levelezésbe kezdtünk, s megtudtuk, a 60 éves férfi egy helyi plázában dolgozik, és 30 éve gyűjti az újságokat. Úgy 3700 darabja van már, 70 országból érkeztek és 80 nyelven íródtak. Kérdeztük tőle, hogy van-e már magyar újságja, azt válaszolta, hogy igen, van, de további részletet nem sikerült erről megtudnunk. Firtattuk, melyik a legrégebbi lapja, Alvydas Jurka úgy válaszolt, hogy 1972-ből származik. Az sem tudtuk kideríteni, hogy miért kezdte el gyűjteni a lapokat, csak annyit, hogy a legtöbb újság litván, orosz és angol nyelven íródott.

Küldtünk neki egy-egy újságot a kiadónk által megjelentetett lapok közül, egy Kelet-Magyarországot, egy Hajdú-­Bihari Naplót és egy Észak-Magyarországot is. És persze ígérjük, ezt a példányt is eljuttatjuk neki, amiben írtunk róla.

ÉM-HM



Diósgyőr.
BOON.HU






hirdetés