Bulvár, celeb

2010.05.13. 16:00

Nyomozók szállták meg Stohl András otthonát

<p>Nyomozók mentek csütörtökön Stohl András fóti otthonába.</p>

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének megfogalmazása szerint "nyomozati cselekmények" miatt van erre szükség. Beluzsárné Belicza Andrea azonban részleteket nem árult el.


A Blikk csütörtöki számában írta, hogy kábítószert találtak Stohl András vizeletében. A lap kiszivárgott információkra hivatkozott. A cikk szerint egyelőre annyi biztos, hogy a színész-műsorvezető vizeletében nem THC-t, vagyis nem marihuána hatóanyagot mutattak ki.
Néhány órával később ezt az információt a rendőrség cáfolta. Állítások szerint még várnak a szakértői véleményekre, amelyek legkorábban is pénteken kora délután, de lehet, hogy csak hétfőn érkeznek meg.

Egyelőre annyi biztos, hogy Stohl Andrást gyanúsítottként még nem hallgatták ki.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a színész-műsorvezető szombaton hajnalban Budapest felől tartott Fót irányába egy összekötő úton, amikor váratlanul áttért a szemközti sávba, és karambolozott két autóval. Mindkét járműben megsérült egy-egy ember, egyikük súlyosan, a másik autós pedig könnyebben. Stohl Andrást a baleset helyszínéről a felesége vitte haza, a rendőrök onnan állították elő vérvételre.

Az orvosi szakvélemény szerint egyébként Stohl András közepesen ittas volt, amikor karambolozott. Azt még vizsgálják, hogy szervezetében az alkoholon kívül más bódító szer, így például kábítószer volt-e. A szakvélemények várhatóan péntekre lesznek meg.

A rendőrség cáfolja, hogy pozitív lett Stohl András drogtesztje
fuggetlen | 2010.05.13 08:31
A rendőrség cáfolja, hogy kábítószert találtak Stohl András vizeletében. Részletek >>>


Pozitív lett Stohl András drogtesztje - Blikk
fuggetlen | 2010.05.13 07:12
Kábítószert találtak Stohl András vizeletében - számolt be csütörtöki számában a Blikk. Részletek >>>

 


</script>

// ]]>]]>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!