BOON Sziréna

2019.01.06. 08:32

Akadályozta az előzést, egy évig nem vezethet

Miskolc - Egy, az utakon mindennaposnak mondható ügy végére került pont.

Miskolc - Egy, az utakon mindennaposnak mondható ügy végére került pont.

A Miskolci Törvényszék határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit az elsőfokú bíróság pénzbüntetésre ítélt, mert többször megakadályozta, hogy az őt megelőzni kívánó biztonságos manővert hajtson végre.

Még tavaly augusztusban a 37-esen közlekedő férfi azzal akadályozta egy őt követő autós előzési manőverét, hogy ő is gyorsítani kezdett. Az előző azzal tudta megakadályozni a balesetet, hogy elrántotta a kormányt. A férfi csak ezt követően engedte meg az előzést. A férfi a veszélyes vezetést ezután sem hagyta abba, követési távolságon belül fényszórójával rávillogott az előtte haladóra, majd megelőzte és hirtelen lefékezett. Ismét csak a kormány félrerántásával sikerült elkerülni a bajt. A férfi aztán még egyszer megismételte a veszélyes manővert. Harmadik alkalommal a sértett már nem tudott átmenni a szemközti sávba, így megállt az úton.

A veszélyes autós csak azt követően hagyta el a helyszínt, hogy a lehúzott ablakon keresztül szidalmazta a sértettet. A bíróság közúti veszélyeztetés miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, melyért 180 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A döntés ellen fellebbezést nyújtottak be.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!