BOON Sziréna

2018.11.16. 10:08

Veréssel szerezte meg osztálytársa mobilját a miskolci diák

Miskolc - Először csak fenyegette, majd megverte, hogy kicsikarja tőle a telefonkészüléket, amit sietve el is adott.

Miskolc - Először csak fenyegette, majd megverte, hogy kicsikarja tőle a telefonkészüléket, amit sietve el is adott.

A Miskolci Járásbíróság november 15-én előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki pulóverét és telefonját követelte osztálytársától. A megállapított tényállás szerint a vádlott március 19-én Miskolc egyik szakközépiskolájában azzal fenyegette meg a sértettet, hogy amennyiben nem adja neki a pulóverét és mobiltelefonját, úgy megüti, hogy a mentő viszi el. A sértett először nem teljesítette a vádlott követelését, de az többször megütötte, így végül odaadta neki a telefonját. A vádlottnak ez nem volt elég, ugyanis meg is fenyegette a sértettet, hogy ha bárkinek szólni mer a történtekről, meg fogja szúrni. A vádlott a telefont 2 000 forintért adta tovább a helyi piacon. A sértett a történtek ellenére elég bátor volt, és szólt a szüleinek, akik értesítették az iskolát, majd a rendőrséget.

A vádlott az előkészítő ülésen lemondott a tárgyaláshoz való jogáról és – a bíróság által is elfogadott – beismerő vallomást tett, így a július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény alapján a bíróságnak lehetősége volt már az előkészítő ülésen dönteni a vádlott büntetőjogi felelősségének kérdéséről. A járásbíróság rablás miatt a vádlott 1 év javítóintézeti nevelését rendelte el. Enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy a vádlott beismerte tettét és megbánta. Nyomatékosan értékelte továbbá azt, hogy a vádlott még az előkészítő ülés megkezdése előtt részben megtérítette a sértettnek okozott kárt. A bíróság ítélete jogerős.

ÉM


[related-post post_id="4044535"]

[related-post post_id="4041786"]

[related-post post_id="3990249"]

[related-post post_id="3622247"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!