BOON Sziréna

2018.09.04. 10:07

Raboltak és bántalmaztak Miskolcon, de kiszúrták őket

Miskolc - A rendészeten kért segítséget a lány édesapja.

Miskolc - A rendészeten kért segítséget a lány édesapja.

Ismét a közterületi kamerák segítségével került rendőrkézre egy bűnbanda.

Pénteken este kilenc óra után tért be egy férfi a Miskolci Önkormányzati Rendészet központjába, és kérte a rendészeket, hogy nézzék meg a közterületi kamera képét, mert a Thököly utcai villamosmegállóban bántalmazták a lányát. Az eseményről a rendészet azonnal értesítette a rendőrséget, majd megnézték a közterületi kamerák képét. A Thököly utcai villamosmegálló kamerafelvételének visszanézése során a megadott személyleírások alapján felismerték a három fiatal nőt és egy fiatal férfit, akik valószínűsíthetően bántalmazták a sértettet.

Megállapították, hogy két elkövető, – a férfi és az egyik nő – vélhetően ugyanaz, akik az aznap délutáni Soltész Nagy Kálmán utcai villamosmegállóban történt rablást valószínűleg elkövették, noha a feltételezett női elkövető időközben ruházatot váltott. A társaság mozgását a kamerafelvételek alapján lekövették: a Szinvapark villamosmegállóban szálltak le és a Centrum Áruház irányba távoztak. A rendészet éjszakai belvárosi szolgálatát és a rendőrséget tájékoztatták a központból a személyleírásukról és a mozgásukról. A gyanúsítottakat pedig az áruház oldalánál a rendőrség nyomozói rövid időn belül el is fogták.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!