BOON Sziréna

2018.06.25. 10:47

Nyitott ablakokon keresztül törtek be a házakba Borsodban

Miskolc - Házi őrizetben és előzetes letartóztatásban a betörő testvérpár.

Miskolc - Házi őrizetben és előzetes letartóztatásban a betörő testvérpár.

A gyanúsítás szerint a két férfi – testvérek – idén májusban és júniusban több lakásba, családi házba, sőt egy fogorvosi rendelőbe is betört, és az ingatlanokból többek között készpénzt, mobiltelefont, televíziót vittek el csaknem 400 ezer forint értékben.

Könnyen bejuthattak

A betörő páros többnyire olyan ingatlanokat választott a bűncselekmények elkövetésének helyszínéül, ahol nyitva maradt az ablak, ezáltal könnyen bejuthattak.

Indokolt a kényszerintézkedés

A gyanúsított párossal szemben lopás miatt indult büntetőeljárás, bűnösségük megállapítása esetén velük szemben akár 7-8 év szabadságvesztés is kiszabható. Emiatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Figyelemmel arra, hogy a gyanúsítottak a kihallgatást követően, az ellenük már folyamatban lévő eljárás hatálya alatt újabb bűncselekményt követhettek el, a nyomozási bíró a felnőtt korú gyanúsított előzetes letartóztatását, míg a büntetlen fiatalkorú gyanúsított házi őrizetét rendelte el. A fiatalabb testvér a házi őrizet alatt a bíróság által kijelölt lakást engedély nélkül nem hagyhatja el, lakó­helyét nem változtathatja meg, ha a meghatározott magatartási szabályokat megszegi, előzetes letartóztatásba kerülhet.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!