BOON Sziréna

2018.05.04. 17:17

Első a biztonság: teszt és gyakorlati verseny Mezőkövesden

Mezőkövesd - Megyei szintű közlekedésbiztonsági versenyt tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mezőkövesd - Megyei szintű közlekedésbiztonsági versenyt tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Mezőkövesden nemrégiben szervezett versenyen az igazgatóság állományába tartozó gépjárművezetők, különlegesszer-kezelők, valamint az ügyintézői rendszerben gépjárművet vezetők nevezhettek, hogy összemérjék az elméleti ismereteiket és a vezetéstechnikai tudásukat.

A megmérettetést, amelyet régiós, majd országos döntő követ, Lipták Attila tű. dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató nyitotta meg. A kétfős csapatok először elméletben adtak számot a felkészültségükről.

A tesztsor az általános ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektetett a megkülönböztető jelzés használatával kapcsolatos tudnivalók mérésére is. A gyakorlati rész irányítással végrehajtott tolatásból, parkolásból, szlalomozásból, különböző sebességű manőverezésből és kikerülési feladatokból állt.

Az indulóknak mindkét versenyszámot időre kellett teljesíteniük, a lehető legkevesebb hibaponttal.

- ÉM -


A verseny dobogósai

Készenléti kategória: 1.: Gál Zsolt tű. őrm., Bencskó János c. tű. zls. (Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), 2.: Vadász Lajos c. tű. ftőrm., Kiss József Gergő c. tű. tőrm. (Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), 3.: Palkó László c. tű. ftőrm., Pallagi Zoltán c. tű. ftőrm. (Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság).

Ügyintézői kategória: 1.: Barta László c. tű. alez., Kaszás Norbert c. tű. ftőrm. Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), 2.: Hoffmann Zsolt tű. szds., Dakos Zoltán tű. fhdgy. (Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség), 3.: Macz János tű. alez., Németi Gergő tű. hdgy. (Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!