BOON Sziréna

2018.03.27. 12:50

Megölte a 80 éves édesanyját, előzetesben marad a sajószögedi férfi

Miskolc, Sajószöged - Akár életfogytiglan is lehet a büntetése. Szökésétől tartanak.

Miskolc, Sajószöged - Akár életfogytiglan is lehet a büntetése. Szökésétől tartanak.

A Miskolci Törvényszék a bíróság elsőfokú ítéletéig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki tavaly nyáron olyan brutálisan bántalmazta a 80 éves édesanyját, hogy meghalt.

A vádirat szerint a sajószögedi férfi és édesanyja – a sértett – között évek óta haragos viszony volt, a férfi többször megverte szülőjét. Az ominózus napon részegen ment az anyjához, egy seprőnyéllel ütötte, majd egy 17 centis késsel nyakon szúrta.

A vádlott bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt áll bíróság elé. A bűncselekmény 10 évtől 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A bíróság döntése szerint a vádlott bűnösségének megállapítása esetén kiszabható súlyos büntetés miatt fennáll a vádlott szökésének veszélye, mely indokolttá teszi a vádlott szabadságának korlátozását, az előzetes letartóztatás további fenntartását.

ÉM-SZB


[related-post post_id="3786573"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!