BOON Sziréna

2018.01.07. 18:05

Előzetesben a sajóvámosi cserbenhagyó halálos gázoló

Miskolc, Sajóvámos - A gázoló házában marihuánának látszó növényi származékot is lefoglaltak.

Miskolc, Sajóvámos - A gázoló házában marihuánának látszó növényi származékot is lefoglaltak.

„Halált okozó közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton, gépi meghajtású jármű vezetésével bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények” miatt indult büntetőeljárásban a Miskolci Járásbíróság vasárnap délelőtt elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak aki - a rendelkezésre álló adatok szerint - január 3-án este Sajóvámoson gépjárművével halálra gázolt egy helyi férfit, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

Nem látta a gyalogost

A gyanúsítás szerint a férfi az esős időben, Sajóvámos belterületi, közvilágítással ellátott részén nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét és ezért későn észlelte a jobb forgalmi sávban gyalogosan haladót, akit járművével elütött. A gyalogos az ütközés hatására fejjel az első szélvédő jobb oldali szélének csapódott.

Az autós ezt követően megállt és - habár észlelte az út murvás részén eszméletlenül fekvőt - továbbhaladt segítségnyújtás nélkül. A közúti baleset következtében az elütött férfi a helyszínen meghalt.

Árulkodó alkatrészek

A rendőrök a helyszínen, az útpadkán és a holttest környezetében talált letört alkatrész maradványokból beazonosították, hogy egy Ford Tranzit típusú gépjárműről van szó és a következő napon azt is, hogy a kisteherautó kinek a tulajdona.

Az elfogott férfi a rendőröknek elismerte, hogy ő ütötte el a gyalogost. Az elfogásakor vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A férfi házában további marihuánának látszó növényi származékot is lefoglaltak.

Akár 12 évet is kaphat

Mivel a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését követően a hatóság elől elrejtőzött, a rendelkezésre álló adatok szerint a helyszín közelébe többször visszatért, a gépjármű roncsolódásait igyekezett eltüntetni, ezért a bíróság álláspontja az, hogy kizárólag letartóztatásával biztosítható jelenléte a további eljárási cselekményeken. Bűnösség megállapítása esetén 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki, így fennáll a szökés, elrejtőzés és a nyomozás eredményes lefolytatása meghiúsításának, befolyásolásának veszélye is. Mindezekre figyelemmel a nyomozási bíró a gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.


[related-post post_id="3727941"]

[related-post post_id="3727003"]

[related-post post_id="3726142"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!