BOON Sziréna

2018.01.22. 16:21

A sofőrt és az autót is körözték, Gesztelynél buktak le

Miskolc, Gesztely - Felakadt a férfi az ellenőrzésen, hiába próbált kamuzni.

Miskolc, Gesztely - Felakadt a férfi az ellenőrzésen, hiába próbált kamuzni.

Közúti ellenőrzést végzett január 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály munkatársa a 37-es számú főúton, a Gesztelyi körforgalomnál. A rendőr 13 óra 30 perc körül megállított egy személygépkocsit, amelynek a vezetője azt állította, nincsenek nála az iratai, így azok hiányában, szóban adta meg adatait.

A rendőr közölte az egyre zavartabban viselkedő férfival, hogy az általa megadott adatok nem egyeznek a valósággal, mire a férfi győzködni kezdte, hogy dehogynem. A zavartság és a lódítás nem volt véletlen, ugyanis a 39 éves, miskolci R. Gáborral szemben a Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki körözést, míg az általa használt járművel szemben is nemzetközi körözést rendelt el a hatóság.

A Miskolci Rendőrkapitányság időközben kiértesített járőrei előállították a férfit a rendőrségre. A már előzetes letartóztatásban lévő 39 éves férfivel szemben az a rendőr kezdte meg az intézkedést, aki a 2017-ben a legtöbb – megyénk útjain közlekedő – ittasan vezető sofőrt szűrte ki a forgalomból.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!