BOON Sziréna

2017.09.20. 11:59

Előbb az iskolában, aztán a megállóban verekedtek

Miskolc - Közérdekű munkára ítélte a bíróság az iskolai­­­ garázdákat.

Miskolc - Közérdekű munkára ítélte a bíróság az iskolai­­­ garázdákat.

A Miskolci Járásbíróság hétfőn hirdetett ítéletet három fiatalember büntetőügyében, akik ellen iskolai verekedés miatt indult büntető­eljárás.

Félredobta a padot is

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a per elsőrendű vádlottja és a későbbi sértett osztálytársak voltak az egyik miskolci szakiskolában. 2015. áprilisban történt a csetepaté, amikor azon vesztek össze, hogy a sértett fiú – állítólag – kinevette osztálytársát. Erre ő olyan indulattal ment oda hozzá, hogy közben az egyik iskolai padot is oldalra dobta, majd a fiú haját megragadta és pofon ütötte. A tanítási óra közben sem nyugodtak le a kedélyek. Az indulatba jött fiú a tanítási óra közben engedély nélkül felállt, újra odament társához és többször megütötte, megrúgta őt. A csetepaténak a tanárnő vetett végett. A bántalmazás miatt a megtámadott bal szemhéja zúzódott és hámhorzsolásokat szenvedett.

Utcai garázdaság lett belőle

Ugyanezen a napon, a délutáni órákban a támadó Harsányban, az autóbuszmegállóban találkozott a megvert fiú testvérével és annak ismerősével (ők lettek a per másod- és harmadrendű vádlottai). A testvére kérdőre vonta a fiút az iskolában történtek miatt, majd meglökte őt. Verekedés alakult ki, a felek földre kerültek, ahol tovább ütötték egymást. A verekedésbe bekapcsolódott a harmadik fiú is. Az utcai garázda viselkedésnek az arra járók vetettek véget. A Miskolci Járásbíróság garázdaság bűntette miatt köz­érdekű munkára ítélte a vádlottakat. Enyhítő körülmény volt, hogy valamennyien büntetlen előéletűek.

Az ítélet jogerőre emelkedett, mert azt valamennyi érintett tudomásul vette.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!