BOON Sziréna

2017.08.31. 07:57

Elkapott „trükkös” fosztogatók Borsodban

Miskolc - Zöldségárusítás ürügyé­vel jutottak be az idős férfi lakásába.

Miskolc - Zöldségárusítás ürügyé­vel jutottak be az idős férfi lakásába.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság azt a fosztogató párost, akik – a gyanúsítás szerint – augusztus 27-én a délutáni órákban azzal az ürüggyel jutottak be a 86 éves férfi otthonába, hogy zöldséget adnak el neki. Amíg a szobában elterelték a nyugdíjas figyelmét, elvették a szekrényben, a könyvek közé rejtett 120 ezer forintot. Szerencsére elkapták őket.

A gardróbban bújt el

A bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indokoltnak találta, döntését a gyanúsításban szereplő bűncselekmény – kifosztás bűntette – miatt kiszabható, akár 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetésre alapozta. Ezentúl az elsőrendű gyanúsított esetében az is súlyosította a helyzetet, hogy amikor a rendőrség a lakásán kereste, lányának a szobájában, a gardróbszekrényben elbújva találták meg. A bíróság álláspontja szerint megalapozott az a gyanú is, hogy a büntetett előéletű elsőrendű gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, vagy a gyanúsított társát, illetve az áldozatot, az idős embert befolyásolná, megfélemlítené.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!