BOON Sziréna

2017.06.07. 15:12

„Megöllek...” - Fejszével követelte elmaradt munkabérét a 41 éves miskolci segédmunkás

Miskolc - Dühében majdnem halálra sújtotta munkaadóját.

Miskolc - Dühében majdnem halálra sújtotta munkaadóját.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 41 éves férfival szemben.

Szilánkosra tört a csuklója

Egy vállalkozó évek óta foglalkoztatta segédmunkásként a férfit, aki még a háznál is segédkezett kisebb munkákban. 2015. decemberében a gazda megelégelte a trehány munkavégzést és közölte, hogy nem tart igényt tovább a munkára.

A felháborodott munkavállaló felkereste a lakásán a főnökét és kezében egy fejszével, trágár szavak kíséretében követelte elmaradt munkabérét. A gazda kijött a házból és próbálta békíteni a feldühödött embert, de az rátámadt a fejszével. Olyan erővel sújtott a sértett nyaka felé, hogy ha ő nem emeli fel a karját védekezésképpen, akkor súlyos, akár halálos nyaki sérülése keletkezett volna. Az ütés erejét mutatja, hogy a sértett csuklója nyílt töréssel darabosra tört. A támadó közben azt kiabálta: „Megöllek...”

Az ekkor már az életéért küzdő gazda megragadta a fejsze nyelét, hogy támadója ne tudjon újból lesújtani. Dulakodni kezdtek, a földre kerültek, mindketten a fejsze nyelét markolva. A megtámadott férfi hanyatt feküdt, a támadó pedig fölötte és megpróbálta a fejsze élét a nyakához nyomni. Hogy a vállalkozó elengedje az eszköz nyelét, a támadó olyan erővel harapta meg a kezét, hogy egy foga beletört a sebbe.

A szomszéd segített

A segélykiáltásra egy szomszéd sietett az udvarra, aki rákiabált a vádlottra. A támadó ezután felhagyott cselekményével és elmenekült a helyszínről. Egy közeli autószalonban fogták el a rendőrök, akiket egyébként maga értesített.

A gazda csuklósérülése mozgás beszűküléssel járóan, vagyis maradandó fogyatékosság mellett gyógyult.

Volt már büntetve

A korábban már börtön is megjárt büntetett előéletű vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől eltiltást indítványozott és egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását. A vádlott egyébként előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!