BOON Sziréna

2016.05.07. 19:04

Borsodi rendőrök győzelme a bűnügyi technikai versenyen

Eger, Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csapata az Országos Bűnügyi Technikai Versenyen első helyezést ért el.

Eger, Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csapata az Országos Bűnügyi Technikai Versenyen első helyezést ért el.

Tizedik alkalommal került megrendezésre 2016. május 4-én a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Vedres Mátyás Országos Bűnügyi Technikai Verseny, amelynek helyszínét Eger városa biztosította.

Az egész napos, 17 feladatból álló megmérettetésen – amelynek során többek között helyszíni szemle lefolytatása, bűnügyi nyilvántartásba vétel és helyszín rekonstrukciója is volt - 19 csapat vett részt. A vetélkedőt a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem munkatársai is színesítették.

Az izgalmas versenyt végül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte, amelynek vezetője Tarr László r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály vezetője volt, tagjai Szolyák Zoltán c.r. százados bizottságvezető, Majzik Tamás c.r. őrnagy bűnügyi kiemelt főtechnikus és Spisák András c.r. törzszászlós bűnügyi technikus voltak.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!