BOON Sziréna

2016.05.21. 20:11

A részeg beteg úgy megrúgta…

Miskolc - „Az ápoló úgy megütötte – a vádhatóság szerint – ittas, agresszív beteget, hogy az súlyosan megsérült.”

Miskolc - „Az ápoló úgy megütötte – a vádhatóság szerint – ittas, agresszív beteget, hogy az súlyosan megsérült.”

A konkrét hír kapcsán azt igyekeztünk megtudni, milyen lehetőségei vannak az egészségügyi dolgozóknak az agresszív betegek megfékezésére, illetve, hogy hol vannak a határai. A detoxikálással járó gyakorlati nehézségekről nemegyszer írtunk már korábban is, legutóbb éppen a B.-A.-Z. Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán (ennek részeként a detoxikálóban) készült riportunkban. Ebből az is kiderült: az egészségügyi dolgozók testi épsége is gyakorta van veszélyben. E cikkünkből idézünk részle­teket.

Szökés ellen zárva

Dr. Ökrös Ilona intézetvezető főorvos mondta: „Szakmailag jó, hogy hozzánk kerülnek (az alkoholmérgezettek a sürgősségi ellátáshoz – a szerk.), problémánk azokkal van, akik rendszeresen alkoholizálnak. A kemény visszajárókkal. Egyik este behozzák, másnapra rendbe tesszük, délben már hozzák is vissza…”

Szintén az intézetvezető: „A legnagyobb gond az volt, hogy a sürgősségi ellátáson belül külön kubatúrát teremtsünk, hogy emberi ellátásban részesüljenek az alkoholos betegek, erre a volt fül-orr-gégészeti szakrendelő részleg bizonyult alkalmasnak. Zárva tartjuk, mert a zavart tudatú betegeknél fennáll a szökés veszélye. Tényleg betegeknek tekintjük őket, s formailag is: kórlapjuk, észlelőlapjuk van, mindenki mellett képzett szakápoló. Az elsődleges gyógyszert nálunk az osztályon megkapják, de ha a detoxikálóban is agresszívak, további gyógyszerezést kell alkalmazni”.

Hárman is nehezen

A főorvosnővel közösen átsétáltunk a Csillagpont épületéből a parkon át a detoxikálóba. (Az alkoholbetegeket is a parkon át tolják át tolószéken egyik épületből a másikba.)

„Az ötös kórterem négy ágya foglalt, az egyiken lekötött (rögzített) karú ember.

– Most verekedtünk meg vele – számol be az egyik ápoló. – Hiába mondtuk el neki tízszer is, hogy nem lehet, haza akart menni, rugdosta az ajtót, ordibált, nekünk jött, ketten sem bírtunk vele. Meghallotta az őr, segítségünkre sietett, de hárman is nehezen fékeztük meg. Kapott még egy kis gyógyszert, de azt sem volt könnyű beadni.”

„Az egyik ápoló 15 éve dolgozik a Semmelweis Kórház pszichiátriáján, a másik 7 éve. Amikor a detoxikálás még oda tartozott, akkor ez is a munkájuk része volt. Amióta áthozták ide, itt másodállásban csinálják…

– Itt jobban működik, teljesen elkülönítve a többi betegtől, itt csak rájuk figyelhetünk. Van, aki hetente kétszer is megfordul nálunk, rendszeresen, aztán többnyire végleg eltűnnek. Aligha azért, mert kigyógyultak – mondja R. Kettejük közül ő a megtermettebb, mégis ő az, aki komoly sérülést is szerzett már: egy részeg úgy megrúgta a kézfejét, hogy eltört, műteni kellett.

– Azóta otthonról úgy enged el a párom, hogy hozzáteszi: Vigyázz magadra!”…

– Nem ritka, hogy egy-egy beteggel meg kell küzdeniük. Főleg, akik azok a kevertek, akik az ital mellett herbáloznak is. Mondják, nehéz a bódultakkal, mert hiába mondanak nekik bármit, látszik, hogy nem jut el a tudatukig.

R. megosztja: „épp a legutóbbi műszakban fordult elő, hogy valaki úgy köszönt el: »Maga milyen jó lelkű ember!«. De általánosabb a feljelentéssel való fenyegetés, no meg a trágár szidalmazás”.


Egy ifjú ápoló vallomása

Egy másik riportunkban egy olyan fiatalembert mutattunk be, aki amellett, hogy a traumatológiai osztályon OKJ-s ápolóként dolgozott, másodállásban a detoxikálóban vállalt munkát. (Minden álma az volt, hogy egyszer Miskolcon mentőtiszt lehessen.)

„Én a részeg emberekre is mint betegekre tekintek. S mint minden betegnél, náluk is ki kell tapasztalni, hogy kinél hol a határ, amin túl kellően határozottnak, erélyesnek kell lenni. Az élet kompromisszumokból áll, s ha sikerül ebben megegyeznünk, a részegek is együttműködőbbek. Ha ez sem válik be, hiszen a részegség sokakból túlzott agresszivitást vált ki, akkor is tudom, hogy a sürgősségi betegellátó osztályon, amelyhez szervezetileg a detoxikáló is tartozik, vannak biztonsági őrök, akiket segítségül hívhatunk. Egyébként nálam alapelv, hogy beteg és beteg között nem teszek különbséget. Még ha szimpatikusabb is egyikük-másikuk, nem szabad ezt éreztetnem, mert azzal esetleg másokat bántanék meg.”


Miskolc - Az ápoló úgy megütötte a – vádhatóság szerint – ittas, agresszív nőbeteget, hogy az súlyosan megsérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!