BOON Sziréna

2010.03.26. 16:49

Sikkasztással gyanúsítanak egy óvodai gazdasági vezetőt Miskolcon

<p>miskolc - Több mint 8 millió forintot sikkasztott a gyanú szerint miskolci óvodák gazdasági igazgatóságának vezetője, aki hat óvoda, összesen 13 tagóvoda gazdasági ügyeit intézte. A nő saját cégének utalta át a dolgozók járulékait. Ezen kívül okirat-hamisítással is gyanúsítják. Az önkormányzat azonnal elbocsátotta és feljelentést tett.</p>

Egy nyugdíjba készülõ óvodai dolgozó adatai nem egyeztek a Magyar Államkincstárnál, nem voltak befizetve utána a járulékok. Így kezdtek vizsgálódni az óvodai gazdasági vezetõ ügyében. Kiderült, tavaly óta gondok vannak 13 miskolci óvoda könyvelésével. Mihalecz Péter, Miskolc jegyzõje a Független Hírügynökségnek pénteken elmondta: a vezetõ munkavállalói, munkaadói járulékokat egyáltalán nem fizetett, hanem ezek egy részét fiktív számlával saját cégéhez utalta, másrészt - négy esetben - mintegy 8 millió forint összegben az APEH helyett szintén a saját bankszámlájára utalt.

A nõt okirat-hamisítással is gyanúsítják, mivel dolgozók kinevezését írta alá jogtalanul, illetve különbözõ számlákat és nyilvántartásokat hamisított. A polgármester feljelentést tett, a nyomozásba várhatóan az adóhivatal, valamint a vám- és pénzügyõrség is bekapcsolódik. A vezetõt az önkormányzat azonnal elbocsátotta. A Független Hírügynökség úgy tudja, a belsõ ellenõröknek mindent elismert.


Nyolc milliót sikkasztott a gazdasági vezető Miskolcon

eszak | 2010.03.26 10:43

Miskolc - Fegyelmi ügyben is tárgyalt csütörtöki zárt ülésén a miskolci közgyűlés: fiktív számlákra utalta kollégái pénzét egy gazdasági vezető, büntetőfeljelentést tett Káli Sándor, Miskolc polgármestere.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!