boon-sportoldal

2017.09.13. 16:22

Téli fordulót is fontolgatnak

Aggtelek - Több mint ötszázan a rajtvonal mögött, nagy sikerrel zajlott le a Baradla Trail.

Aggtelek - Több mint ötszázan a rajtvonal mögött, nagy sikerrel zajlott le a Baradla Trail.

Különleges, érdekes, izgalmas és embert próbáló. Valamennyi jelző ráillik arra a terepfutó versenyre, amelyet Aggteleken rendeztek meg, idén már hatodik alkalommal.

A Baradla Trailen mindenki megtalálta a saját felkészültségének megfelelő távot, amelynek nagyobb része a felszín fölött, egy két kilométeres szakasza viszont a cseppkőbarlangban haladt.

Miskolci sikerek

Sokan, több mint félezren vágtak neki a különböző távoknak – 34, 16 és 7 kilométer –, másnap pedig a gyerekszám is komoly érdeklődés mellett zajlott. A 34 kilométeres, leghosszabb számban a férfiaknál és a hölgyeknél egyaránt miskolci győzelem született. Tugyi Levente valamivel több mint két és fél órás időeredménnyel ért célba elsőként, a hölgyeknél pedig a győztes Szanyi Ágnesnek szűk három óra kellett ahhoz, hogy leküzdje a komoly szintkülönbséggel tarkított távot.

– Nagyszerű visszajelzéseket kaptunk, annak pedig külön örülünk, hogy a Felvidékről is rengeteg futó ellátogatott hozzánk – értékelt Eördögh Ákos főszervező. – Ráadásul jól is szerepeltek, a hétvégét pedig nemzetközi rangúvá emelték. Az egyre gyarapodó indulói létszám tovább ösztönöz bennünket.

Gondolat szintjén felmerült, hogy esetleg egy téli fordulót is tartunk a jövő esztendőben, januárban, esetleg februárban. Ezzel kapcsolatban konkrétumok még nincsenek, viszont ha mindenki partner benne, akkor közel sem lehetetlen a vállalkozás. A hideg hónapban is gyönyörű a karszt, az emberek szeretnek futni, úgyhogy ha a hatóságok és a Nemzeti Park is mellénk áll, akkor összejöhet ez a tervünk.

- ÉM-ME -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!