boon-sportoldal

2012.08.28. 13:26

Grafikus helyett jubiláló atléta-edző

Miskolc - Általános iskolásként tehetséges grafikusnak indult, de a sport teljesen átírta az életét.

Miskolc - Általános iskolásként tehetséges grafikusnak indult, de a sport teljesen átírta az életét.Gyaloglóként lett korosztályos és felnőtt válogatott, 30 esztendeje pedig edzőként öregbíti a miskolci és a  magyar atlétika hírnevét. A jubileum kapcsán beszélgettünk a miskolci Szűcs Józseffel.

- Történelmi időben, 1957-ben, Sztálinvárosban, a későbbi Dunaújvárosban születtem – tudtuk meg a jubiláns edzőtől. - 1971-től voltam a Dunaújvárosi Kohász atlétikai szakosztályának a tagja. Pályafutásom elején be kellett ugranom a klub serdülő gyalogló csapatába, mellyel elsőre nyertünk, így könnyen ott ragadtam. Egy évvel az után, hogy edzőm, Eső Pál 1975-ben Miskolcra szegődött, ahol a DVTK Sportiskola atlétikai szakág-vezetője lett, én is felkerekedtem.  1983-ig atletizáltam, három év felnőtt válogatottság után a budapesti fedett pályás Európa-bajnokságon akasztottam szögre a gyaloglócipőt, miután megváltoztatták a minősítési szinteket és mert már az előző év októberében elkezdtem az edzői munkát is. Irányításom alatt az 1985-ös, Dougles városában megrendezett világkupa-döntőn szerepeltek először nemzetközi porondon tanítványaim. A nyolc tagú válogatottból hármat a Diósgyőri VTK adott. Szerencsénkre jellemző módon, amikor a formák alapján minden idők legjobb eredményét érhettük volna el, Londonból köd miatt csak későn szállhattunk fel, így a verseny közepére érkeztünk meg a helyszínre. A folytatásból csak a teljesség igénye nélkül emelném ki legjobb sportolóimat. 1987-1993. között én voltam az edzője Szebenszky Anikónak, aki 1989-ben fedett pályás világbajnoki 5. helyet érdemelt ki, indult az atlantai és a Sydney-i olimpián. 2004-ben Dudás Gyula volt Miskolc egyetlen olimpikonja. Összességében 40-nél több felnőtt világversenyen, az ötkarikás játékok mellett világkupán, Európa-kupán, illetve Universiadén vettek részt tanítványaim, akik közül a már említetteken kívül  Breznai Béla, Kocsis Zsuzsanna, Kovács Erika, Kapéri Levente, Nagy Etelka, Veréb Rudolf, Kánya Sándor, Faragó Károly, Kovács András, Szilágyi Zsolt, Varró Katalin és Váradi Ibolya is többször magára húzhatta a nemzeti színű mezt. Márton Attila a svájci nemzeti bajnokság 100 km-es számában a harmadik helyen végzett, ami előtte egyetlen magyarnak sem sikerült. Az ő pályafutását az első lépéstől az utolsóig segítette Bán László, aki szintén nálam gyalogolt. Meg kell említenem még egy fiatalembert, bizonyos Szabó Tibort, akivel 1996-2005. között együtt vezettük a Diósgyőri Atlétikai Clubot (DIAC) és, aki azóta is az egyik legjobb barátom! 2oo5-ben a pályázatírástól a lebonyolításig részt vettem a miskolci gyalogló Európa-kupa sikeres megvalósításában. Ezen kívül 14 országos bajnokságot, egyben nyílt nemzetközi versenyt hoztunk tető alá Miskolcon. Az évek során háromszor voltam a DVTK labdarúgóinak erőnléti edzője is, ami külön kihívást jelentett számomra.

Az ünnepelt mesternek, akinek a szó legnemesebb értelmében az élete az atlétika, nemrégiben komoly traumával, betegséggel kellett szembenéznie. Hosszú hónapok után a közelmúltban jött ki a kórházból, ahol – bizonyára nem véletlenül – száznál több látogatója - sportolók, edzők, szakvezetők, ismerősök, barátok - volt, az ország minden részéből, sőt Ausztriából, Németországból, Svájcból és Szlovákiából is.

- A  sok-sok látogató, a tőlük kapott szeretet és biztatás, az orvosok és ápolók önzetlen hozzáállása mind-mind  sokat segített a felépülésemben, ezért mindenkinek nagyon köszönöm a jóságát! – hangsúlyozta Szűcs József. - Az pedig, hogy a dr. Szabó Brigitta vezette MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. és a Magyar Atlétikai Szövetség - a Heraklész program edzőjeként, melyet 12 éve gyakorolhatok - egyaránt visszavár, óriási erőt ad nekem a folytatáshoz. Ilyen támogatottsággal pedig nem tehetek mást, mint maximális intenzitással folytatom a munkát a hazai atlétikában! Továbbra is meg kell értetnem a gyerekekkel, hogy a gyaloglás nem könnyű sportág, sokat kell verítékezni a sikerért, de, ha ezt megteszik, hatalmas öröm és boldogság várhat rájuk!

Elnökitől a baráti kézfogásokig

A nyár elején megrendezett 20. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi futóversenyt megtisztelte jelenlétével Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke is, aki a díjátadás keretében emléktárgyat adott át Szűcs Józsefnek, az MVSI 30 esztendeje a pályán levő atléta-edzőjének. Az évforduló apropóján köszöntötte az egykori válogatott gyaloglót dr. Szabó Brigitta, az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is. Diczházi Mónika sportreferens a miskolci önkormányzat, Hölcz Péter,  a MISI SC nevében gratulált az évtizedek során háromszáznál is több sportolót felkészítő, általuk nem kevesebb, mint 134 magyar bajnoki aranyérmet, 10 korosztályos (serdülőtől a felnőttekig) országos csúcsot jegyző ünnepeltnek, akinek kezét Szabó Tibor, a DIAC korábbi elnöke, valamint a tanítványok  szép számú csoportja is szeretettel rázta meg. A 2000-2005. között a B.-A.-Z. Megyei Atlétikai szövetség elnökeként is ténykedő  mester munkája elismeréséül kétszer kapta meg a „Magyar Atlétika kiváló utánpótlás nevelője” elismerést, 2001-ben ő volt Miskolc  Városi Sportiskola „Legjobb edzője” az egyéni sportágakban dolgozó kollégák közül. Legfrissebb hír, hogy Szűcs József várományosa az országos,  „Magyar Atlétikáért” bronz-fokozat kitüntetésnek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!