boon-sportoldal

2011.01.25. 12:01

Ózdon virtuskodtak a legkisebbek

<p>Ózd - A tavalyi esztendő után idén is Ózdon rendezték meg a grundbirkózók megyei döntőjét.</p>

A legkisebb korosztály számára életre hívott sorozat megkedvelteti a sportágat a gyerekekkel. Inkább virtuskodásról, mintsem birkózásról beszélünk ebben az esetben. A megyei fináléban a házigazdák mellett Miskolcról, Kazincbarcikáról,Ongáról és Pálházáról érkeztek csapatok. 
 
A fiúk és a lányok is nagy izgalommal készültek a megyei döntőre. Hat-hat csapat vágott neki a küzdelmeknek a hivatalos megnyitóünnepség után. Az elmúlt években Ózdon rendre felbukkan a sportág. Hol felnőtt, hol utánpótlás szinten. Ezúttal a legkisebbek érkeztek a városba. Érdekesség a grundbirkózással kapcsolatban, hogy szűkebb hazánkból indult el a sorozat.
- A mostani rendezvény is elég jól érzékelteti, hogy mennyire népszerű a birkózás – fogalmazott Rónai Kálmán, a megyei birkózó szövetség elnöke. – Ebben a korosztályban igyekszünk a fiatalokkal megszerettetni a sportágat, reményeink szerint minél többen a folytatás mellett döntenek majd.
Nagy volt a tétje a csütörtöki eseménynek, hiszen a legjobbak az országos elődöntőn képviselhetik majd Borsod megyét. A megyei döntőben a legjobban a kazincbarcikai, az ongai és a miskolci versenyzők szerepeltek. A fiúknál és a lányoknál is az első négy helyen végzett csapat jutott tovább a következő fordulóba.  
- ME -

A végeredmény

Lányok
1. Pollack Mihály Általános Iskola (Kazincbarcika)
2. Görgey Artúr Általános Iskola (Onga)
3. Fazekas-Istvánffy Általános Iskola (Miskolc)
4. Vasvár Úti Általános Iskola (Ózd)
5. Hermann Ottó Ált Isk. (Miskolc)
6. Hegyközi Általános Iskola (Pálháza)
 
Fiúk
1. Fazekas-Istvánffy Általános Iskola (Miskolc)
2. Görgey Artúr Általános Iskola (Onga)
3. Ádám Jenő Általános Iskola (Kazincbarcika)
4. Szent Imre Általános Iskola (Miskolc)
5. Vasvár Úti Általános Iskola (Ózd)
6. Pollack Mihály Általános Iskola (Kazincbarcika)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!