boon-sportoldal

2008.11.05. 20:15

Fb ítélet: felfüggesztések

<p>A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága szerdán este tárgyalta meg a labdarúgó Intersport megyei II. osztály Északi csoportjának 13. fordulójában múlt vasárnap Megyaszón lejátszott Zemplén FC – BTE Edelény mérkőzés után történteket.</p>

Mint arról beszámoltunk: a 2-0-s vendéggyőzelemmel véget ért találkozó után megtámadták a vendégcsapat játékosait, és 3-4 tucatnyi ember részvételével tömegverekedés alakult ki. Az esetet követően a szerencsi rendőrkapitányság csoportos garázdaság miatt indított eljárást.
– Az ezzel kapcsolatos határozat egyik része a sportszervezetet, a Zemplén FC érinti, a sportszövetségnél bejelentett rendezői jogát hat hónapra felfüggesztettük, a csapat a hazai mérkőzéseit, Megyaszótól legalább 15 kilométerre rendezheti meg ezen idő alatt – tájékoztatta lapunkat dr. Juhász Csaba, a fegyelmi bizottság elnöke. – A határozat másik része a játékosokra vonatkozik, heten érintettek, köztük az ifjúsági- és felnőtt keret játékosai. Velük kapcsolatban az a döntés született, hogy a büntető eljárás jogerős befejezéséig a fegyelmi eljárást velük szemben felfüggesztjük, és ezen időtartam a játékjogukat is felfüggesztjük, vagyis nem futballozhatnak a rendőrségi, illetve a bírósági eljárás lezárultáig. Még annyit mindenképpen szeretnék elmondani: a fegyelmi bizottság a lehetőségeihez mértén a jövőben is mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy az erőszakot távol tartsa futballpályáról, sportlétesítményektől.

Előzmény:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!