boon-sportoldal

2008.10.16. 12:35

Csapatgyűlés után a Volán ellen

<p>Miskolc - Pénteken az Alba Volán II lesz az ellenfél, míg vasárnap az Újpesttel meccsel az MJJSE.</p>

A jégkorong MOL Liga pénteki játéknapján az Alba Volán II vendégeként korcsolyázik ki Szekesfehérváron 19 órakor a Miskolci Jegesmedvék JSE. Az alsóházi rangadó előtt Egri Istvánt, az MJJSE elnökét kérdeztük.

– Nem vagyok elégedett! Nem, mert tizenegy találkozón mindössze egy alkalommal sikerült nyernünk – jelentette ki a klubvezető. – Természetesen senki sem gondolta azt az idény előtt rólunk, hogy világverők vagyunk, de szerintem több van a csapatban. Nekünk van a legfiatalabb átlagéletkorú csapatunk a ligában, és ez a tény úgy látszik sokkal inkább együtt jár azzal, hogy nem koncentrálunk eléggé, sokat fegyelmezetlenkedünk. Ezzel kapcsolatban is tartottunk a hét elején egy csapatmegbeszélést, csapatgyűlést, ahol a fiúkkal együtt közösen értékeltük az eddigieket. Ezután kiderült: nem csak én, hanem a csapat is érzi, tudja, hogy többre képes. A tényekhez hozzátartozik az is, hogy amióta az eszemet tudom nem volt ennyi sérültünk idény közben. Láda Péter például nemrégiben épült fel és most úgy fest, hogy megint nem számíthatunk rá egy darabig. Védőnknek ugyanis eltört a hüvelykujja a gyergyói meccsen, törött kézzel játszott a Bukarest ellen, ám a következő hetekben nem hiszem, hogy játékra tud majd jelentkezni.

Nyerni

Vele, vagy nélküle, de illene győzni a sereghajtó „kis” Volán ellen. Már csak azért is, mert az Alba egyetlen győzelmét éppen a Jegesmedvék vendégeként aratta (3-5).

– Egyértelműen győzelmet várok! – mondta határozottan Egri István, amikor az esélyekről faggattuk. – Nem lehet latolgatni, nyerni kell, hiszen nagyon nehéz találkozók állnak még előttünk az alapszakaszban.

A pénteki fehérvári kirándulás után vasárnap 18.30-tól az Újpest ellen meccselnek a Macik.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. HC Csíkszereda 13 11 1 1 - 76-33 36

2. SC Csíkszereda 13 8 2 - 3 68-37 28

3. Újpesti TE 12 7 1 2 2 59-47 25

4. Steaua Bucuresti 13 7 1 - 5 51-43 23

5. DAB.Docler 13 6 - 1 6 44-48 19

6. NZ Stars 12 5 1 1 5 45-36 18

7. FTC 11 5 - - 6 41-54 15

8. Progym 11 3 - 1 7 42-57 10

9. Miskolci JJSE 11 1 - - 10 30-62 3

10. Alba Volán II 11 1 - - 10 26-65 3

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!