Vegyész RC: A riválistól loptak játszmát

Kazincbarcika - Vasárnap 16 órától a MÁV Előrét fogadja bajnoki mérkőzésen a Vegyész RC röplabdacsapata.

Kazincbarcika - Vasárnap 16 órától a MÁV Előrét fogadja bajnoki mérkőzésen a Vegyész RC röplabdacsapata.

Az idegenbeli első felvonást (1:3) és a hazai visszavágót (2:3) is elveszítette a Vegyész RC Kazincbarcika élvonalbeli röplabdacsapata a CEV Kupában a cseh Kladnóval szemben, így nem került be a legjobb 16 közé. A csütörtöki második csata igazából a második szett végéig tartott, amikor a vendégek 2:0-s előnyre tettek szert, amivel végképp eldöntötték a párharc kimenetelét. A VRCK ezután is tette a dolgát, hozott is két játszmát, ami egy pontra volt elég, a sikerre nem.

Nem jött ki a lépés

Az összecsapáson csereként lépett pályára a hazaiak átlója, Árva Milán, aki 2 pontot gyűjtött:

– Sajnálhatjuk, hogy kinn, Csehországban maratoni küzdelemben 34–32-re elveszítettük az első szettet, amely után megnyertük a másodikat, de azzal így csak 1:1 lett, és nem 2:0-a nekünk – kezdett bele a VRCK 24 éves röplabdázója. – Biztos vagyok benne, hogy az esetben nyertünk volna Kladnóban. A mostani visszavágót nagyon feszülten kezdtük, nem tudtuk úgy megoldani, megjátszani a labdákat, ahogyan terveztük, erre ráment az első felvonás. Utána próbáltuk magunkat összeszedni, fejben segíteni egymásnak, de ez nem annyira sikerült. Amikor már 2–0-ra vezettek a csehek, és eldőlt, hogy nem juthatunk tovább, akkor is azt kérte az edzőnk, Marek Kardos, hogy menjünk tovább, csináljuk a dolgunkat becsülettel, mert nagyon fontos lenne a győzelem, a közönségünk kiszolgálása. Egész héten komolyan készültünk erre a visszavágóra, videóztunk, az edzéseken száz százalékig odatettük magunkat, sajnáljuk, hogy a lépés nem jött ki igazán.

Vélhetően forgatja

A VRCK két Bajnokok Ligája-selejtezőt és két CEV Kupa találkozót vívott meg az ősszel, és bár mind a négyet elvesztette, azért ezekből a meccsekből, az erős riválisok elleni összecsapásokból lehetett tanulni.

– Így van, egyetértek – fogalmazott Árva Milán. – A Bajnokok Ligája csata a görög PAOK Szalonikivel kicsit más volt, elég erős ellenfélnek bizonyultak, de az első mérkőzésen őket is megszorongattuk. A cseh röplabda erősebb, mint a magyar, vagyis a Kladno is előttünk jár, de nem sokkal, ha szerencsésebbek vagyunk, akkor máshogy is alakulhatott volna a párharc, de végül is gratulálni kell nekik a továbbjutásukhoz.

A honi bajnokságban vasárnap 16 órától a MÁV Előrét fogadja a Vegyész, az A-csoport mostanra halasztott 5. fordulójában.

– Természetesen szeretnék minél többet játszani, de jelenleg nem tudom, tudjuk, hogy milyen elképzelései vannak Marek Kardosnak, ám vélhetően most is forgatni fogja a keretet, ugyanis jövő szerdán Szlovéniában, Ljubljanában lépünk pályára, Közép-Európa Kupa mérkőzésen – mondta Árva Milán. – Biztos vagyok abban, hogy úgy fogja összerakni a csapatot, hogy nyerjünk 3:0-ra a székesfehérváriak ellen. Nem becsüljük le a MÁV Előrét sem, az mindenesetre figyelemre méltó teljesítmény a részükről, hogy a Magyar Kupában, a negyeddöntőben hazai pályán és idegenben is elvettek egy szettet a Kaposvártól.

ÉM-MI


[related-post post_id="4074194"]

[related-post post_id="4073983"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!