VRCK: Kijött a tudáskülönbség a címvédő javára

Kazincbarcika - NB I-es hazai mérkőzést vívott csütörtökön a Vegyész RC Kazincbarcika röplabda csapata.

Kazincbarcika - NB I-es hazai mérkőzést vívott csütörtökön a Vegyész RC Kazincbarcika röplabda csapata.

A két csapat, a VRCK és a MAFC-BME a korábbi, fővárosi meccsen négyszettes mérkőzést vívott, amely 3:1-es barcikai sikerrel zárult. A házigazdáknál nem volt a keretben Banai Máté derékbántalmak miatt.

Kettőből kettő

Macko szerezte a hazaiak harmadik pontját (3-1), majd Szabó D. szervált ászokat, nem tudtak mit kezdeni a fővárosiak a labdával (7-3). A címvédőnél Juhász megmozdulása volt szép centerben, jó labdát kapott Páeztől. Lehetett tapsolni egy hármas blokknak, és Páez nyitásának, viszonylag tisztes volt a távolság (11-6). 14-8-nál ez méginkább igaz volt, Schildkraut Krisztián kért időt. Sokszor nem tudott támadást indítani a MAFC, amiben nyilván szerepet játszottak a borsodi ütések (17-9), a 20. pont Juhász ásza volt. Rosszul érintett a budapesti együttes, ami a ,,feketék” rontásainak számát növelte. 21-14-nél Kardos edző hívta magához csapatát, amely megnyugodott és vezetést szerzett (25-16).

A második szett is 3-1-gyel kezdődött, úgy nézett ki, hogy ezúttal nem igazán tud partner lenni a MAFC (8-1). Ez a biztos vezetés tetszett a közönségnek is, és nem volt meglepetés Schildkraut ,,tanácsadása”. 10-3 után Posztós kapott blokkot, feladót váltottak a vendégek (12-5). A mezőnyjátéka is megfelelő volt a Vegyésznek, csak arra volt szükség, hogy ezt a koncentrált röplabdát megtartsák. Szabó D. és Gebhardt Á. ütközött a földön, szerencsére baj nem történt. Voltak felvillanásai a MAFC-nak, például egy sánc, de Milevék jó százalékban ütöttek, találták meg a rést (17-9). 20-11-nél újra a fővárosiaknál volt megbeszélni való, aztán fel is jöttek 22-15-re. A szettet Szabó D. ász nyitása, és egy vendégblokkról kipattanó labda zárta (25-15).

Megtalált lyuk

A harmadik menetben 4-3-nál Németh F. kapott blokkot a hazaiaktól, a gyors centertámadást, Juhász megmozdulását nem tudták lereagálni a budapestiek, akik viszont egyenlítettek (6-6). A leghosszabb addigi labdamenetet Németh F. hálóba érése szakította félbe, aztán javított a MAFC egykori kaposvári röpise. Milev talált lyukat (10-7), egy poénnal később időt kért az egykori 96-szoros válogatott Schildkraut Krisztián. Itt is, ott is estek pontok (13-10), és ez a ,,minta” folytatódott (16-13). Páez ász szervája 19-13-at jelentett, ugyan még belenyúlt a vendégek trénere, mondott bíztató szavakat övéinek, de a VRCK pár percen belül befejezte az összességében 72 perces mérkőzést (25-18).

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME 3:0 (16, 15, 18)

Kazincbarcika, 400 néző. V.: Vári, Pőcze.

VRCK: Páez 4, Blázsovics 12, Macko 9, Szabó D. 15, Milev 13, Juhász 7. Csere: Gebhardt Á. (liberó). Vezetőedző: Marek Kardos.

MAFC: Bakóczy 1, Bohnicsek 7, Szabó B. 4, Németh F. 6, Kun 7, Eke 3. Csere: Bene (liberó), Posztós, Török 1, Bán, Csépke. Vezetőedző: Schildkraut Krisztián.

Marek Kardos: – A játékunk úgy ahogy rendben volt, de ismét elkövettünk sok ki nem kényszerített hibát. Ezen dolgozunk tovább, illetve azon, hogy a pályán csak a röplabdára figyeljünk, mert sokszor nem az aktuális taktika a beszédtéma, amit én nem igazán díjazok.

Schildkraut Krisztián: – Mielőtt bármit is mondok, meg kell nyugodnom. Ennél sokkal többet tudunk, mélyen a tudásunk alatt játszottunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!