VRCK: A vezetőedző szerint már előre is kell tekinteni

Kazincbarcika - Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágót játszik kedden hazai pályán a Vegyész RC.

Kazincbarcika - Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágót játszik kedden hazai pályán a Vegyész RC.

A két, heti mérkőzése közül az első Magyar Kupa összecsapás lesz a Vegyész RC Kazincbarcika élvonalbeli férfi röplabda csapata számára. Az észak-borsodiak a negyeddöntő visszavágóját játsszák kedden 17.30-tól a Don Bosco Sportközpontban a fővárosi MAFC-BME ellen. Juhászék továbbjutása nincs veszélyben, ugyanis az első felvonást, a múlt szerdán 3:0-ra megnyerték idegenben. A találkozóra a belépés díjtalan.

Hármat már nyertek

– Kaptak egy hosszú hétvégét a fiúk, hiszen rég volt már erre példa, és még egy jó ideig nem is lesz – mondta Marek Kardos, a VRCK vezetőedzője. – Feszített a tempó, folyamatosan vannak mérkőzések, és nem is akármilyenek jönnek. Legelőször játszunk még egyszer a MAFC-BME-vel a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A szezonban az eddigi három meccsüket megnyertük ellenük, a múlt heti odavágón három szettben nyertünk, most is ez lesz a cél. Azonban már előre is kell tekinteni, hiszen lesz egy nagyon fontos bajnoki összecsapásunk hétvégén a Pénzügyőr otthonában, majd Kladnóba utazunk a CEV Kupa-mérkőzésre. Éppen ezért, kedden olyan felállásban szeretnénk játszani, mint fogunk a következő két összecsapáson is. Van egy terv, de sok múlik majd azon, kinek milyen napja van.

Beszéltek a Kladnóról

Vlado Milev, a borsodiak macedón légiósa ekképpen fogalmazott:

– Szerintem újat már nem tud egymásnak mutatni a két együttes, szóval ezúttal is magabiztos győzelmet várok, főleg azért, mert idehaza játszunk, szurkolóinkat pedig szeretnénk egy szép sikerrel, továbbjutással megajándékozni. Mindenki tudja, mi lesz a dolga, remélem, hogy olyan teljesítménnyel fogunk előrukkolni, amivel az edzőnk elégedett lesz. Az öltözőben már beszéltünk a fiúkkal a CEV Kupa ellenfél Kladnóról, hogy kit ismerünk, milyen stílusban játszanak, és bizony jó csapatról van szó. Vannak cseh válogatottjaik, német vagy lengyel sztárcsapatokat megjárt játékosaik, szóval tudjuk, hogy erős, rutinos ellenfél. Mi folyamatosan tanulunk, látni a fejlődést az előző évhez képest. Hogy miben különbözik ez a csapat a tavalyitól? Talán az a legnagyobb különbség, hogy jóval kompaktabbak vagyunk, az edzéseken, így a mérkőzéseken is fegyelmezettebbek. Habár még csak nyomokban látja viszont azt az edzőnk, amit szeretne, jó úton járunk, lépésről lépésre haladunk előre, ezt mindenki érzi.

ÉM-MI,TM


A tények

További Magyar Kupa negyeddöntős párharcok

Fino Kaposvár SE – MÁV Előre SC

Szolnoki RK – Kecskeméti RC

Debreceni EAC – LV Sport Pénzügyőr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!