Myjavában indul a Vegyész RCK nemzetközi szereplése

Kazincbarcika - A barcikai férfi röplabdacsapat a Közép-európai Liga keretében Szlovákiában játszik két meccset.

Kazincbarcika - A barcikai férfi röplabdacsapat a Közép-európai Liga keretében Szlovákiában játszik két meccset.

A Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata két sikeres bajnoki után – vasárnap a Debreceni EAC vendégeként, szerdán a Dunaferrt fogadva nyertek három szettben – csütörtökön útra kelt, hogy megkezdje nemzetközi szereplését. A sárga-kékek ebben az évadban a Közép-európai Ligában játszanak külföldi csapatok ellen mérkőzéseket. A sorozat nem ismeretlen a barcikai gárda számára, hiszen tavaly is megmérettek itt, akkor a kilenc csapatos mezőnyben az utolsó előtti helyen zártak. Az idén bővült a mezőny, 11 csapat versenyez (négy új szereplő van, és kettő távozó), de a lebonyolítási forma nem változott: a résztvevők – fordulóról fordulóra változó összetételű – háromcsapatos csoportokban játszanak meccseket, és minden együttes egyszer rendezője is lesz a háromnapos minitornáknak, amelyek keretében három meccset játszanak (egy csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, de a sorozatban, az öt fordulóban minden gárda csak egyszer játszik a másik ellen). Az 1. fordulóban a szlovákiai TJ Spartak Myjava rendezésében lesz vendég a VRCK, a borsodi csapat pénteken 18 órától a házigazdák ellen meccsel, holnap szintén 18.00-tól pedig a szlovén ACH Volley ellen lép pályára.

Két fontos

– Két fontos meccsünk lesz a hét végén, melyeket már a csapat és én is nagyon várunk – jelentette ki Daniel Oravec, a Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője. – Ahhoz, hogy elégedetten térhessünk haza, mindent ki kell adnunk magunkból, mert a myjavai és a ljubljanai gárda is komoly játékerőt képvisel, utóbbi ráadásul Bajnokok Ligája tapasztalattal is rendelkezik. A házigazdák évek óta a fiatalokra, a saját utánpótlásukra építenek. A nyáron is volt mozgás náluk, és bár szlovákiai csapatról van szó, annyira jól nem ismerem őket, mint a tavalyi szezonban. Nyilván, ellenük több esélyünk van a győzelemre, mint a Ljubljana ellen, de nem lesz könnyű összecsapás ez sem.

És hogy a barcikai szakvezető szerint mire kell igazán odafigyelnie csapatának a soron következő két összecsapáson?

– Fontos, hogy a nyitásunk, a nyitásfogadásunk rendben legyen, és hogy a hibáinkat igyekezzünk a minimumon tartani – jelentette ki a szakvezető. – Ha ez sikerül, akkor a szlovénok ellen is van esélyünk arra, hogy egy jó, szoros meccset játsszunk. Van négy rutinos, nemzetközi szinten is tapasztalt játékosunk, Mészáros, Milev, Szabó D. és Toronyai, rájuk fontos szerepek várnak, hiszen amellett, hogy vinniük kell a hátukon a csapatot, a fiatalokra is oda kell figyelniük, mert ők még nem rendelkeznek akkora rutinnal.

ÉM-BCS


Röplabda férfi Közép-európai Liga 2016/17

A férfi röplabda Közép-európai Liga tavalyi csoport végeredménye

1. ACH Volley Ljubljana (szlovén) 8 7 1 23:5 22

2. Bystrina SPU Nitra (szlovák) 8 6 2 18:6 18

3. Hypo Tirol Inssbruck (osztrák) 8 6 2 19:7 18

4. Mladost Zagreb (horvát) 8 5 3 15:17 12

5. Posojilnica Aich/Dob (osztrák) 8 4 4 15:15 12

6. Calcit Volleyball Kamnik (szlovén) 8 3 5 13:16 10

7. VK Spartak Myjava (szlovák) 8 3 5 12:17 9

8. Vegyész RC Kazincbarcika 8 2 6 7:19 6

9. Mladost Ribola Kastela (horvát) 8 - 8 4:24 1

A négyes döntő végeredménye

1. ACH Volley Ljubljana

2. Hypo Tirol Inssbruck

3. Bystrina SPU Nitra

4. Mladost Zagreb


Az idei mezőny

A férfi röplabda Közép-európai Liga 2017/18-as mezőnye

SK Posojilnica Aich/Dob (osztrák)

Union Raiffeisen Waldviertel (osztrák)

Mladost Ribola Kastela (horvát)

Mladost Zagreb (horvát)

VKP Bystrina SPU Nitra (szlovák)

KDS-Sport Kosice (szlovák)

VK Spartak Myjava (szlovák)

ACH Volley (szlovén)

Triglav Kranj (szlovén)

Calcit Kamnik (szlovén)

Vegyész RC Kazincbarcika


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!