Vegyész RC: Szeretnék, ha Barcikán maradna Szabó Dávid

Kazincbarcika - Elkezdődik a keretkialakítás a Vegyész RC-nél, a vezetőedző személye nem változik.

Kazincbarcika - Elkezdődik a keretkialakítás a Vegyész RC-nél, a vezetőedző személye nem változik.

A héten befejeződött a 2016/2017-es NB I-es férfiröplabda-bajnokság, amelyet a harmadik helyen zárt a Vegyész RC-Kazincbarcika együttese. Hogy ez siker vagy kudarc az egy évvel korábbi ezüstérem után, arról Kárpáti László elnököt kérdeztük.

– Tavaly nyáron azt a célt tűztük ki, hogy mind a két sorozatban, a bajnokságban és a kupában is a döntőbe szeretnénk jutni, és egyik sem sikerült – kezdte a klubvezető. – Az MK okai részben ismertek, megtörtént, ami megtörtént, de ezzel együtt is lett volna lehetőség itthon a javításra. A bajnokságban sem jött össze a finálé, annak ellenére sem, hogy az utóbbi szezonok közül talán ebben az évadban volt a legkönnyebb jó helyezést elérni, mert úgy tűnt: csökken a különbség a Kaposvár és a többi klub között. Ezzel szemben örvendetes, hogy több csapat is előrelépett, ami a színvonalat illeti. A Szolnok, a Pénzügyőr, utóbbival kapcsolatban jó megjegyezni, hogy végre Budapesten is van megfelelő színvonalat képviselő gárda, ami akkor is igaz, ha zömében pályafutásuk második felében lévő vagy levezető játékosokból tevődött össze a keretük. Üde színfolt mindig a szintén előrébb lépett Dunaújváros, amely szinte csak feltörekvő fiatalokból áll.

Az akarati tényező

Érzése szerint min, mely dolgokon múlt a bajnoki döntőbe való be nem jutás? – tettük fel ezen kérdést is Kárpáti Lászlónak.

– Más trénerrel kezdtük az évet és mással fejeztük be, Toma Sándort Daniel Oravec váltotta – kezdte válaszát az elnök. – Utóbbi más módszerekkel látott munkához, amelyek azonnal nem hozták meg a várt eredményeket. Az is látszódott, hogy sokat számít az akarati tényező, hogy ki milyen jó versenyző, pszichikailag mennyire tudja a terhet elviselni, illetve az adott pillanatban ki tudja-e hozni tudása maximumát. Ez az, amiben a Pénzügyőr elleni elődöntőben veszítettünk, holott az összetételünk alapján most is úgy érezzük, előrébb kellett volna végeznünk. Az ez évi Magyar Kupa-győztes Szolnokkal vívott párharcban elért bronzérem mégiscsak sikernek számít. Az elmúlt napokban összegeztük a rájátszás tapasztalatait, kijelöljük azokat a feladatokat, melyeket az elkövetkezendő hónapokban el kell végeznünk.

Várják a határozatot

A klubirányító hozzátette: az edzések zajlanak még, egészen május végéig, a fiatalok a junior országos döntőre készülnek.

– Megkezdtük az előkészületeket, tárgyalásokat a jövő évi keret kialakításával kapcsolatban – árulta el Kárpáti László. – Ezenkívül elkezdjük azon junior korú játékosok felkészítését, akiket az előttünk lévő években be lehet építeni. A jelenleg már a felnőttekkel játszó Budai Balázson kívül még további 2-3 játékos bevonásáról lehet szó. Elég sok egyelőre a bizonytalanság, ugyanis pillanatnyilag nem ismert a TAO bevezetésének ütemezése, az előkészületek zajlanak, de várjuk a kormányhatározatot, hogy milyen szabályok, keretek mellett tudjuk a jövő évi keretet előkészíteni.

Ezen résznél megkérdeztük az elnököt, hogy mi újság van a két szerb légiósukkal, Nebojsa Januzoviccsal, illetve Djordje Borovicaninnal.

– A szerződésük még tart, de egyelőre otthon tartózkodnak, hazaengedtük őket. Hogy mi lesz velük a jövőben, korai kérdés – mondta Kárpáti László. – Van, aki a keretből külföldre kacsingat, nem tudni, ebből mi realizálódhat. Egy dolog nem titok: szeretnénk, ha a legutóbbi szezont Törökországban töltő Szabó Dávid visszajönne hozzánk. Már itthon van, örülnénk, ha sikerülne megállapodnunk, ő be tudná tölteni a „megbízható vezéregyéniség” szerepet is.

A klubvezető megosztotta lapunkkal még azt, hogy a nyári felkészülésnek és a következő évadnak is Daniel Oravec vezetőedzővel futnak majd neki.

Ott lennének a kupákban

A VRCK az előző évadban két nemzetközi sorozatban is szerepelt: a nemzetközi szövetség, a CEV égisze alá tartozó Challenge Kupában (ahol a cseh Jihostroj Ceské Budejovicével szemben esett ki), illetve a bécsi központú Közép-Európa Ligában (MEVZA), ahol az utolsó előtti 8. helyen zárt. Vajon a következő szezonban is ott lesznek ezen sorozatokban? – érdeklődtünk Kárpáti Lászlónál.

– A szándékunkat az itthoni bronzéremátadáson jeleztük az eseményre ellátogató szövetségi főtitkárnak, Ludvig Zsoltnak. Mindez egyrészt múlik a többi csapat hozzáállásán, illetve az MRSZ-szel történő egyeztetésen. A színvonalat szeretnénk tartani, valamint azon reménybeli szponzorok, amelyekkel tárgyalásban vagyunk, igénylik a nemzetközi szereplés lehetőségét.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!