BOON - Sport - Triatlon

2016.05.23. 19:56

Négy hazai aranyérem született az újvárosi klubcsapatbajnokságon

Tiszaújváros - Jól szerepeltek a házigazdák a 25. ReMat Tisza Triatlonon, a klubcsapat országos bajnokságon.

Tiszaújváros - Jól szerepeltek a házigazdák a 25. ReMat Tisza Triatlonon, a klubcsapat országos bajnokságon.

A Tiszaújvárosi Termálfürdőben összesereglett 112 csapat közül a legkisebbek kezdték meg a szombati versengést, akikre 350 méter úszás, 8 kilométer kerékpározás és 1 kilométer futás várt. Az utánpótlás 2 kategóriától a szeniorokig már minden korcsoport résztvevőinek 750 métert kellett tempózniuk a medencében, melyet 20 kilométeres, kétkörös tekerés és szintén két részből álló, összesen 5 kilométeres futás követett. Az elit kategóriában elsőként a hölgyekre figyelhettek a helyszínen lévők. Ebben a mezőnyben ott volt két újdonsült riói olimpikon, Kovács Zsófia és Vanek Margit is, akik a Budaörsi TKE együttesével rajt-cél győzelmet arattak. Az ezüst az Uniqa Team Újbuda SE birtokába került, míg a bronznak a duatlon világbajnok Csomor Erika nevével fémjelzett Ferencváros örülhetett.

A tizenegyedik

Az elit felnőtt férfiegyütteseknél a Tiszaújvárosi Triatlon Klub (tavaly még TVK-Mali TK néven nyertek) címvédőként próbált szerencsét. A házigazdák – „lemásolva” a hölgyek taktikáját – már a legjobb úszóidőt, 8:58 percet produkálva jelezték, nem akarják alább adni az aranynál. A Balogh Bence, Dévay Márk, Hankó Dávid, Lehmann Bence és a német Funk Frederic ötös a következő két számban sem engedte közelebb a vetélytársakat, kiharcolva újabb bajnoki címüket, mely a tizenegyedik volt a sorban. A Mogyi SE mintegy fél perc hátránnyal lett a második, míg a dobogó harmadik fokára a Tiszakécske állhatott fel.

– Nagyon jól ment az úszás, melynek során Dévay Márk gyors, de egyenletes tempót diktált – mondta Lehmann Bence. – A kerékpározás során Hankó Dávid és Funk Frederic vállalt többet, a futásnál pedig gond nélkül tartottuk előnyünket. Másodszor lehettem tagja elit csapatunknak, és a második bajnoki aranyérmünket gyűjtöttük be, ami nagyszerű érzés. Mindannyian nagyon boldogok vagyunk!

Pénzdíjban is részesültek

A felnőtt női kategóriában a Tiszaújvárosi Triatlon Klub Szabolcsi Fruzsina, Szakály Zsófia, Szakály Zsuzsanna, Vizi Viktória összeállítású kvartettje – a tavalyi elsőségen felbuzdulva – idén sem adta alább, magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.

Az utánpótlás 2 korcsoportos lányoknál Putnóczki Dorka, Jakab Ilka, Mátyus Lili, Szegedi Sára alkotta házigazda csapat nemcsak hogy fölényesen megnyerte a kategóriáját, hanem abszolút értékelésben is kiérdemelte az előkelő második helyet. Az azonos kategóriában érdekelt fiúk sem akartak lemaradni a lányoktól. Lehmann Csongor, Dévay Zsombor, Tóth Róbert, Fróna Ákos és Orosz Gergő begyűjtötte a Tiszaújvárosi Triatlon Klub negyedik magyar bajnoki aranyérmét. Dicséret illeti az UP 1 kategóriában érdekelt tiszaújvárosi lányokat, Tóth Annát, Bóna Kingát és Kovács Annát is, akik kiváló versenyzéssel a második helyet érdemelték ki.

A díjátadáson közreműködött Szabó Zita, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára, Fülöpné Oláh Erzsébet, a név­adó főtámogató ReMat Zrt. képviselője és Kiss Zoltán, Tiszaújváros önkormányzati képviselője. Az abszolút 1–3. helyezettek pénzdíjazásban részesültek.


25. ReMat Tisza Triatlon - Eredmények, nők

Elit női kategória: 1. Budaörsi TKE (Bicsák Flóra, Kovács Zsófia, Nyers Kamilla, Vanek Margit) 1:02:06 óra, 2. Uniqa Team Újbuda SE (Horváth Zsanett Svéd Amelita, Malatinszky Zsófia) 1:05:42, 3. FTC (Csomor Erika, Hoványi Rebeka, Hajnal Adrienn) 1:10:02.

Felnőtt nők: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Szabolcsi Fruzsina, Szakály Zsófia, Szakály Zsuzsanna, Vizi Viktória, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás) 1:08:34, 2. Uniqa Team Újbuda SE „A” 1:13:41, 3. Budai XI SE 1:13:56.

UP 2-es kcs., leányok: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Putnóczki Dorka, Jakab Ilka, Mátyus Lili, Szegedi Sára, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás, Filep Csaba) 1:05:25, 2. Uniqa Team Újbuda SE 1:08:55, 3. Martfűi UTK 1:12:01.

UP 1-es kcs., leányok: 1. Csepel Dolphins SC 28:30, 2. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Tóth Anna, Bóna Kinga, Kovács Anna) 28:52, 3. Debreceni Sportcentrum 29:28.

Női abszolút: 1. Budaörsi TKE (elit), 2. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (UP2), 3. Uniqa Team Újbuda SE (elit).


25. ReMat Tisza Triatlon - Eredmények, férfiak

Elit férfi kategória: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Balogh Bence, Hankó Dávid, Dévay Márk, Lehmann Bence, Funk Frederic, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Baráth Tamás) 54:55 perc, 2. Mogyi SE-Baja (Király István, Czigány András, Végvári Dávid, Flander Márton, Bajai Péter) 55:24, 3. Tiszakécske Város Sportegyesülete (Tarnai László, Badar Gergő, Szilágyi Péter, Hadházi Máté) 55:43.

UP 2-es kcs., fiúk: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Lehmann Csongor, Dévay Zsombor, Tóth Róbert, Fróna Ákos, Orosz Gergő, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás) 58:17 perc, 2. Debreceni Sportcentrum 58:22, 3. Uniqa Team Újbuda SE 1:02:08 óra.

Férfi abszolút: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (elit), 2. Mogyi SE-Baja (elit), 3. Tiszakécske Város Sportegyesülete (elit).


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!