BOON-Sport-MKC

2016.12.04. 20:31

Mezőkövesdi KC: Személyi változások lesznek

Mezőkövesd - Újabb, az is lehet, hogy végzetes vereséget szenvedett az MKC férfi kézilabdacsapata.

Mezőkövesd - Újabb, az is lehet, hogy végzetes vereséget szenvedett az MKC férfi kézilabdacsapata.

A férfi kézilabda NB I-es bajnokság 12. fordulójában sorsdöntő hazai mérkőzés várt a borsodiakra, akiknek az újonc Budakalász ellen mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy ne szakadjanak le a táblázaton és maradjon reményük arra, hogy jövőre valahogyan kiharcolják a bennmaradást.

Rossz, majd jó

A hazaiaknál, ahogyan az várható volt, a fiatal Kovács B. kezdőként kapott szerepet, míg a vendégek, Tóth Á. révén, „testőrt” rendeltek Radnic mellé. A kapusok mindkét oldalon remekeltek: Tamási ötször, Holló háromszor avatkozott remek érzékkel a játékba. Az MKC hat percig gólképtelennek bizonyult (0-3), de utána három perc alatt egyenlített (9. perc: 3-3). Aztán Szepesi szélről talált be, majd Kovács B. kiállítását Holló lehívásával kompenzálta Molnár Ferenc vezetőedző, így a mezőnyben hatan voltak a vendéglátók, kapujuk pedig üresen maradt. Szepesi és Lókodi átlövéssel kisérletezett, a túloldalon pedig Bohács feltartóztathatatlan volt.

A budakalásziak kétszer is a kapu mellé dobták a labdát, nem úgy Kovács B., aki saját kilenceséről vette be a portás nélküli CYEB-kaput (9. perc: 9-7). Ekkor időt kértek a kalásziak. Szepesi felvette a nyúlcipőt, de Bohács ugyanezt tette, a találatok meg felváltva estek (11-11). A védőmunkában jártas Grünfelder támadásban is kitett magáért, aztán a szünet előtt összekapta magát a borsodi gárda és kétgólos fórjuk biztató volt a második félidőre.

Fordult a kocka

A folytatásban az MKC játékosai elfelejtették, hogy a kézilabdában első a védekezés (35. perc: 15-15), sőt háromszorosan büntették magukat: kiállítást és hetest ítéltek ellenük, ebből gól született, így a 40. percben már a Budakalász vezetett (17-18). Ekkor átmeneti rövidzárlatot kaptak Hollóék (44. perc: 18-21), mesterük időt kért, ezt követően pedig futottak az eredmény után. Vaskó ziccert rontott, ezt Váczi hárította bravúrral, majd egy leindítás után 24-28-at mutatott az eredményjelző. Ekkor úgy tűnt, hogy vége a dalnak, de az MKC büntetőkből kikászálódott a ƒ„sírból”, végül mégis vesztesként hagyta el a játékteret, mert három fecske (Szepesi, Kovács B., Holló) nem csinált nyarat.

A lefújás után az indulatba jött hazai törzsszurkolók megtalálták Mata Tibor klubelnököt, akit különböző „szép szavakkal” hosszan szidalmaztak. A klubvezető kis idő elteltével a rendezőgárda gyűrűjében az MKC hívei elé vonult, majd mintegy tíz percig tárgyalt néhányukkal... Ez a megbeszélés teljesen kultúrált körülmények között zajlott, itt már nem történt hangoskodás.


Mezőkövesdi KC – CYEB Budakalász 28-29 (14-12)

Mezőkövesd, 600 néző. V.: Andorka, Hucker.

Mezőkövesdi KC: Holló – Vaskó (3), Vukic (-), KOVÁCS B. (6), Trivkovic (-), Selviasiuk (2), Szepesi (8/5). Csere: Kovács J. (kapus), Gulás (-), Pordán (-), Lókodi (3), Kiss R., Radnic (3), Grigorjev (2), Grünfelder (1). Vezetőedző: Molnár Ferenc.

CYEB Budakalász: TAMÁSI – Tóth Á. (3), Semikov (-), KONCZ (8), Mazák (-), Rédai (1), BOHÁCS (7). Csere: VÁCZI (kapus), Halász M. (-), Czina (-), NAGY B. (6/2), Józsa (3), Holdos (-), Sutka (-), Völker (-), Parrondo (1). Vezetőedző: Horváth Attila.

Kiállítások: 6 perc, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2.

Molnár Ferenc: – Nehéz mit mondani az immáron ötödik egygólos vereségünk után, viszont minden vereség az edzőt terheli. A csapat küzdött, közben bebizonyosodott, kikre lehet számítani, és kikre nem. Utóbbiaktól meg kell szabadulni – vagy az én személyemtől... Egy biztos, változásokra van szükség, de ezt majd eldöntik az illetékesek. Mi a végsőkig küzdeni fogunk azért, hogy a „porainkból” magunkra találjunk.

Horváth Attila: – Tudtam, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert a mezőkövesdieknek szinte ez volt az utolsó esélyük arra, hogy felzárkózzanak. A küzdelmes meccs elején elhúztunk, aztán kiengedtünk és a saját dolgunkat tettük nehézzé. Szünet után négygólos előnyt is szereztünk, ezt azonban egyesek hozzáállása miatt majdnem eladtuk. Végül nyertünk és nagyon értékes két ponthoz jutottunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!