A Fehérvár jutott a Magyar Kupa döntőjébe

Miskolc, Székesfehérvár - Csütörtökön este Székesfehérváron lépett jégre a népkerti hokicsapat.

Miskolc, Székesfehérvár - Csütörtökön este Székesfehérváron lépett jégre a népkerti hokicsapat.

A 2018/2019-es jégkorong Magyar Kupa egyik elődöntőjét csütörtökön a Fejér megyei székhelyen vívta egymással az osztrák ligában, az EBEL-ben szereplő Fehérvár AV 19, illetve az első idényét a szlovák ligában (Tipsport Liga) töltő DVTK Jegesmedvék együttese.

Az első gólt a házigazdák szerezték, amikor alig 5 perc eltelte után Sarauer lőtt Vay kapujába (assziszt: Szabó D., Láday). A Macik egyenlő létszámban egalizáltak, egy Ritó-Somogyi-Galanisz akció révén utóbbi a 12. percben. A második harmadban sokáig csak a küzdelem dominált, egészen a 31. percig: ekkor előnyben voltak a DVTK-sok, s Crawford passza után Magosi talált be (1-2). Ebben a felvonásban, a 37. minutában ismét a piros-fehérek voltak eredményesek, méghozzá Pance (assziszt: Kulmala, 1-3), így két gólos előny birtokában pihenhettek újra a látogatók.

A harmadik menetre alaposan felpörgött a Fehérvár, átvették az irányítást, s előbb Koskiranta szépített egálban (2-3), majd nagyjából öt és fél perccel később Meland ütője ,,sült el" (passz: Reisz, 3-3). Mivel a hátralévő tíz percben nem változott az állás, hiába volt a lövésarány 11-3 a hazaiak javára, következhetett a hosszabbítás. Mivel ez nem hozott döntést, büntetők jöttek, amiben a hazaiak nyertek 6 kör után 3-2-re, így bejutottak a döntőbe.

A másik ágon a MAC Újbuda került a január végi, 22-i fináléba, miután legyőzte a Ferencváros gárdáját.

ÉM


Jegyzőkönyv

Fehérvár AV 19 - DVTK Jegesmedvék 4-3 (1-1, 0-2, 2-0, 0-0, 1-0) - büntetőkkel

Székesfehérvár, 2180 néző. V.: Németh, Soós, Muzsik, Kis-Király.

Gólszerzők: Sarauer (1-0, 5:10), Galanisz (1-1, 11:39), Magosi (1-2, előnyből, 30:46), Pance (1-3, 36:09), Koskiranta (2-3, 44:07), Meland (3-3, 49:42)

Kiállítások: 10 perc, ill. 2 perc.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!