BOON - Sport - DVTK

2018.03.17. 19:58

Bódog Tamás: „Az mindig szerencsés, ha a 94. percben tudsz egyenlíteni...”

Budapest, Miskolc - „Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni” - nyilatkozta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója a Vasas elleni 1-1-es döntetlennel zárult idegenbeli találkozó után.

Budapest, Miskolc - „Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni” - nyilatkozta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója a Vasas elleni 1-1-es döntetlennel zárult idegenbeli találkozó után.

Michael Oenning (Vasas FC): -  Közhely, de egy mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja. Sajnálatos, hogy így alakult, mert megjutalmazhattuk volna magunkat három ponttal azért a játékért, amit ma nyújtottunk. Nagy harcra számítottunk a labdáért, mindkét csapatnak voltak jó időszakai, de úgy érzem, hogy inkább nálunk volt az irányítás. Jó pillnataban szereztünk vezetést, de sajnos nem tudtuk a végéig kihúzni. Nem fogunk összezuhanni, ebből is igyekszünk a legtöbbet kihozni, azokat a momentumokat továbbvisszük, amit érdemes. A szünet után bepótoljuk a ma elveszített pontokat.


Bódog Tamás (Diósgyőri VTK): - Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az utolsó pillanatban sikerült pontot szereznünk. Az mindig szerencsés, ha a 94. percben tudsz egyenlíteni, ebből a szempontból hála Istennek, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján megérdemelten. Hétközben győztünk Felcsúton, ami nem kifogás, hiszen profi sportolókról van szó, de éppen ezért választottuk ezt a taktikát, ami az első negyedórában ült is: vártuk, hogy az ellenfél hibázzon. Labdát szereztünk, ki kellett volna használni az így kialakított két-három nagy helyzetet. Azt nem állítom, hogy uraltuk a mérkőzést, az első félidőben is volt húsz perc, amikor közünk nem volt hozzá, akkor a Vasas erősebb volt, de a második félidő alapján megérdemeltük a pontot. Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni. Helyzeteket alakítottunk ki, ezen a pályán az akarat nagy lökést adott. Elégedett tudok lenni a hozzáállással, természetesen voltak hibák, több volt ebben a mérkőzésben jóval, mint amit kihoztunk. Szerettünk volna három pontottal hazautazni, egy lett belőle, de ha az utolsó percben egyenlítesz, akkor rendben van. Idegenben egy jó Vasas ellen mindig öröm pontot szerezni.


[related-post post_id="3798509"]

[related-post post_id="3798415"]


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!