BOON - Sport - DVTK

2016.11.18. 11:06

DVTK: Haladás – a cívis-erdőben, kinek, merre

Miskolc - Megkezdi „idegenbeli hazai” mérkőzéseinek sorozatát a DVTK NB I-es labdarúgócsapata.

Miskolc - Megkezdi „idegenbeli hazai” mérkőzéseinek sorozatát a DVTK NB I-es labdarúgócsapata.

A labdarúgó NB I 15. fordulójában szombaton 15.30-tól Debrecenben, a Nagy­erdei stadionban fogadja a Diósgyőri VTK együttese a Swietelsky Haladás gárdáját. A piros-fehérek azért a hajdúsági megyeszékhelyen látják vendégül a szombathelyieket, mert megkezdődött a Diósgyőri stadion rekonstrukciója, és emiatt albérletbe kényszerülnek.

De nem csak a hazai pálya elvesztése miatt van nehéz helyzetben a DVTK, hiszen az utolsó helyen állnak az élvonalban, ráadásul a játékoskeretet sérülések, betegségek tizedelik, ezért a múlt hét péntekre tervezett edzőmeccset is le kellett mondani.

– Nem a legjobb előjelekkel készülünk erre a találkozóra, hiszen ez alatt a két hét alatt nagyon sok sérült, beteg játékosunk volt. Hozzáteszem, egy izomsérültünk van, a többiek más okok miatt hiányoznak, rúgás, sérv, csonttörés, nagyon sok minden miatt – mondta Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – Volt olyan nap, amikor tízen, volt, amikor heten tudtunk edzeni, úgyhogy nem ideálisak az előjelek. Viszont, akik edzettek, azok nagyon jó munkát végeztek, ebben bízhatunk. Maradt azért annyi játékos, aki érdemben hozzátehet a mostani mérkőzéshez. Mivel más választásunk nem maradt, pontokat kell gyűjtenünk, akármilyen Diósgyőr is lép pályára.


[poll id="1272"]


Bognárról (is)

Hogy ki az, aki nem játszhat most, azt külön kérésre sem mondta el Horváth Ferenc, csak a tartósan sérült játékosok nevei kerültek szóba, mint olyanoké, akik biztosan nem léphetnek pályára, ők pedig Tamás M., Ternován, Ugrai és Karan. Arra a kérdésre, hogy kik azok, akik végig edzettek, és biztos pontjai lehetnek a sok kérdőjeles kezdőcsapatnak, a szakvezető Lipták, Elek, Eperjesi és Nono Villar nevét mondta.

A vezetőedzőt a játékmester Bognár esetleges játékáról is kérdeztük. A középpályás kéztörése miatt nem lépett pályára a legutóbbi, Honvéd elleni bajnokin, amely finoman fogalmazva sem sikerült túl jól, hiszen a kétgólos vereség mellett az hagyott mély nyomokat azokban, akik látták a meccset, hogy kaput eltaláló lövésre sem volt képes ezen a bajnokin a DVTK. Vagyis a támadójáték, amelynek a szervezése Bognár feladata volt a korábbi meccseken, nélküle egyáltalán nem ment.

– Van rá esély, hogy játsszon, neki kell ezt eldöntenie, ő érzi, hogy mennyire fáj a keze. Van, aki így is játszik, de az az ő fejében fog eldőlni, hogy vállalja-e a játékot vagy sem – mondta Horváth Ferenc, aki arra a kérdésre, hogy a válogatottak vb-selejtezője miatti szünetben a szűkös kerettel mire jutottak, így felelt: – Kuka volt ez a két hét, amikor adtunk játékost az NB III-as csapatnak, csak heten voltunk, tehát minőségi munkát nem lehetett végezni, majdhogynem egyéni képzéseket tartottunk. De 10–12 játékossal elég nehéz bármilyen taktikai dolgot csinálni. Nagyon fura két hét volt, NB I-es csapatnál ilyet még nem tapasztaltam.

Szó esett még a két héttel ezelőtti, Honvéd elleni vereség kapcsán arról is, hogy azon a bajnokin jó pár kilométer eltűnt a futómennyiségből, és 30 darab sprint is hiányzott a 70–80 darab/meccs átlaghoz képest.


[poll id="1236"]


A bizalomról

Ezeken kívül az is szóba került, hogy érzi-e még a bizalmat Horváth Ferenc a klubvezetés részéről, amire a szakvezető azt felelte, hogy ez a kérdés hamarosan el fog dőlni.

Lehet, hogy nem véletlenül használta a vezetőedző a „hamarosan” szót, és ez a hét végét jelenti. Ugyanis lapunk értésülései szerint a szakvezetőn eredménykényszer van, ha csapatával nem szerzi meg a győzelmet, a 3 pontot a Haladás ellen, akkor elfogyhat vele szemben a bizalom.

Lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére, amely arról szólt, hogy az évadból hátralévő meccsekre van-e olyan megfogalmazás a klubvezetés részéről, a szakvezetés vagy a csapat felé, hogy mit kellene elérni, pontok mennyiségében mi lenne jó, a DVTK vezetőedzője így felelt:

– Nincs meghatározva ez, de nem szeretnénk az utolsó helyen telelni, úgyhogy a cél az, hogy elkerüljünk erről a helyről.



Információk a Debrecenbe utazó szurkolóknak

  • A debreceni mérkőzésre a DVTK-drukkerek háromféle jegy közül választhatnak a vásárláskor. Állóhely (a kapu mögé): 500 forint, ülőhely (a VIP-lelátóval szemben): 1.000 forint, VIP (korlátlan étel- és italfogyasztással): 10.000 forint.
  • Ingyenes regisztrációs jegy váltására ezúttal nincs lehetősége 14 éven aluli és 65 éven felüli szurkolóknak.
  • Belépőket a DVTK Szinvaparkban található üzletében, a debreceni stadionnál (a meccs napján 10 órától) és a Ticket Express jegyirodáiban, a megyei IBUSZ irodákban, valamint az interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megvásárolni.
  • A találkozó szurkolói kártya nélkül is megtekinthető, de akinek van, az a jegyváltáshoz vigye magával, a gyorsabb kiszolgálás érdekében.
  • A Nagyerdei Stadion kapuit 14.30-kor nyitják.


  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!