2016.09.16. 10:36
A DVTK vezetőedzője szégyelli magát az ígéretéért
Miskolc - "<em>Ígértem itt valamit, hogy csontzene lesz, hogy nem megy el senki könnyen, leginkább ezért szégyellem magam, hogy nem teljesült</em>" - nyilatkozta Horváth Ferenc a szombati Diósgyőr - Mezőkövesd mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.
Miskolc - "Ígértem itt valamit, hogy csontzene lesz, hogy nem megy el senki könnyen, leginkább ezért szégyellem magam, hogy nem teljesült" - nyilatkozta Horváth Ferenc a szombati Diósgyőr - Mezőkövesd mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.
A labdarúgó NB I 9. fordulójában szombaton 18.30-tól megyei rangadót rendeznek a diósgyőri stadionban, a DVTK a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadja. Három nappal a hétközi kupaforduló után, amelyet mindkét csapat sikerrel vett. A győzelem a két megyei élvonalbeli csapat közül a Diósgyőr számára jelentett többet, ugyanis egy kis oxigénhez juttatta a csapatot, a nagy külső nyomás, a piros-fehér drukkerek elégedetlensége közepette. A probléma felszínét az jelenti, hogy a DVTK az elmúlt hat fordulóban nyeretlen maradt és csupán 1 pontot tudott szerezni, és jelenleg még éppen nem kieső helyen áll, köszönhetően az első két fordulóban aratott győzelmének. Ebben a sikertelen sivatagi szárazságban életmentő oázis volt az Egerben elért Magyar Kupa-siker, amelyet a megyei I. osztályú „tesa” csapat ellen arattak (tudniillik: mindkét klubnak ugyanaz a többségi tulajdonosa, a Borsodsport Invest Kft).
– A győzelem mindig javít a hangulaton, bármely és bármilyen formában lévő csapat ellen sikerült elérni, és talán vehetjük úgy, hogy a Magyar Kupa-találkozóval elkezdtünk araszolni picit előre – mondta Horváth Ferenc, majd így folytatta: – A Mezőkövesd ellen nem egyszerű felkészülni, hiszen több játékosuk van és többfajta variációra is képesek. Egy feszült hangulatú meccs lehet ez a mostani, aki hidegebb fejjel tud játszani, az fogja megnyerni a meccset. Nagyon bízok abban, hogy ezek mi leszünk.
Változások
A DVTK védőposzton nem áll túl jól, ezt jelzi, hogy a szerdai kupameccsen az apró termetű spanyol Velát kellett jobb oldali védőként szerepeltetni, olyan labdarúgót, akit eddig középpályásként ismerhettek a drukkerek. Horváth Ferenc arra a felvetésre, hogy a védelemből sorra peregnek ki az emberek, így reagált:
– Ritka, hogy egy csapat életében ilyen legyen, ilyen balszerencse sújtsa, tőlünk erősebb keretű csapatok is megéreznék ezt.
Majd a DVTK vezetőedzője visszakanyarodott egy picit az időben és a következőket nyilatkozta: a válogatott miatti háromhetes szünet elején az orvosok azt mondták, hogy Tamás M. felépül, ezért maradtunk a háromvédős rendszer gyakorlásánál, számítva a visszatérésre, de mégis az derül ki, hogy nem tud játszani Gyirmóton. Ballábas védőt próbáltunk keresni, majd kitaláltuk, hogy Oláh B. játszik majd hátul. Aztán a meccs napján Elek úgy nyilatkozott, hogy nem tud játszani, hiszen az összeszedett vírus miatt hányt, rosszul volt. Horváth Ferenc úgy folytatta a történet elbeszélését, hogy emiatt Nono Villart kellett betennie a csapatba, és hogy ne legyen háromnál több légiós, így a másik spanyolt, Velát pedig ki kellett vennie, és amikor Oláh B. is bejelentette, hogy nem tud játszani, akkor Eperjesivel közölte, hogy kezdő lesz.
– Az a labdakihozatal, amit gyakoroltunk, teljesen szétesett, aztán amikor a 67. percben megsérült Mahelek, bárkit betenni a helyére nehéz volt, hiszen nem volt bevethető védő a teljesen felforgatott csapatban – mondta Horváth Ferenc, majd hozzátette: – Most kedden megint begyakoroltunk volna valamit, de ezúttal Lázár betegedett meg, és megint mást kellett játszani. Erre felkészülni nagyon nehéz, hogy ilyen sok szerencsétlenség sújtson minket.
[poll id="1210"]
Csak Nikházi a biztos
Viszont hiába kérdeztük arról a szakvezetőt, hogy a keretből ki az, akiről már most tudja, hogy nem számíthat rá a Kövesd elleni bajnokin, azt felelte, hogy nem tudja, fogalma sincs, összeszorul a gyomra, ha belegondol, hogy akin átment a vírus, milyen erőben van, és a héten először edzettekről sem tud még mondani.
Így biztosra csak azt vehetjük, hogy Nikházi eltiltása miatt nem játszhat, de, hogy mi a helyzet a védők közül Nemessel, Mahalekkel, Karannal, Lázárral, illetve az előrébb lévő sorokban szereplő Ternovánnal, Ugraival, Elekkel, illetve Oláh B.-vel, az nem derült ki. Pontosabban utóbbi igen, de csak a sajtótájékoztató után, nem sokkal azt követően, hogy Horváth Ferenc az alábbiakat mondta:
– Van olyan játékos, akit kitettem a keretből, és van, akit szívem szerint kitennék, de nem tudok. A három hetet 12-en edzettünk végig, a Gyirmót ellen 14 mezőnyjátékosunk volt, szerdán megvoltunk 16-an, de volt két olyan játékos, aki nem edzett a kupameccs előtt egyet sem, és csak azért vittem el őket, hogy ne nézzen ki rosszul, hogy kevesebben vagyunk a padon. Ezek után nekem olyan lehetőségem nincs, hogy ész nélkül elkezdjek vagdalkozni, és bárkit is kitegyek a keretből.
Ígértem itt valamit, hogy csontzene lesz, hogy nem megy el senki könnyen, leginkább ezért szégyellem magam, hogy nem teljesült.
A hibát ott követtem el, hogy nem ismertem a csapatot teljesen, és magamból indultam ki, hogy játszottam itt, hogy tudom mit jelent itt pályára lépni. A keretben sok olyan játékos van, aki ezt nem fogja föl. Van sok olyan klub, ahol lehet focizgatni, egyszer nyersz, egyszer nem. Ez a hely, ez a közeg nem ilyen, itt nem engedheti meg az ember, hogy így játsszon.
"Mindenkit megnyomorít"
Horváth Ferenc a csütörtöki sajtótájékoztatón többek között arról is beszélt, hogy „mindenkit megnyomorít” ez a mostani helyzet, az, hogy így szerepelnek, de őt mindenképpen, illetve hogy nincs happy hangulat, és hogy most ezzel a feszültséggel kell együtt élni, továbbá arról is, hogy tisztában van azzal, hogy a rossz szereplés miatt az edzőt vehetik elő, de ő nem szeretné két hónap után feladni, és arról is szót ejtett a DVTK vezetőedzője, hogy életében nem dolgozott még ennyit azért, hogy megoldja egy csapat problémáját, és hogy a lelkiismerete tiszta, de azt elismerte, hogy követett el ő is hibákat a munkája során.
OTP Bank Liga, 9. forduló:
A tabella:
1. Vasas 8 6 1 1 12-5 19 pont
2. Ferencváros 8 4 2 2 15-9 14
3. Swietelsky-Haladás 8 4 2 2 12-10 14
4. Videoton FC 8 4 1 3 17-7 13
5. Újpest FC 8 4 1 3 9-7 13
6. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10-8 11
7. Debreceni VSC 8 3 2 3 11-12 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 3 3 9-11 9
9. MTK Budapest 8 2 3 3 4-6 9
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 9-18 7
11. Paksi FC 8 1 3 4 6-11 6
12. Gyirmót FC 8 1 3 4 4-14 6
Miskolc - Két és fél év eltelte után újra borsodi rangadót játszanak a labdarúgó NB I-ben. Szombaton 18.30 órától a Diósgyőri VTK a Mezőkövesd Zsóry FC csapatát fogadja. Ön mit tippel a mérkőzésre?
Miskolc - A diósgyőri szurkolók 90 százaléka leginkább a DVTK játékosaiban látja a rossz szereplés okát - vélekedik az amigeleken.hu szurkolói honlap szerkesztője, aki a DIGI Sport vendége volt csütörtökön reggel.
Miskolc - Nem tudják továbbra sem megemészteni a diósgyőri szurkolók a csapat teljesítményét.