Aluinvent-DVTK: Háromnapos a DVTK idei MK-ja

Miskolc – A szélesebb rotációban, a több jó egyéni teljesítménnyel jutott az elődöntőbe a Diósgyőr.

Miskolc – A szélesebb rotációban, a több jó egyéni teljesítménnyel jutott az elődöntőbe a Diósgyőr.

A Killik László női kosárlabda Magyar Kupa háromnapos fináléjában, amelyet Győrben rendeznek, az első napon, vagyis csütörtökön a negyeddöntő mérkőzéseire került sor. A csütörtök a mezőny megfelezéséről szólt, ugyanis a résztvevő 8 együttes számára a nyitányon az volt a tét, hogy kik maradnak szombatig, illetve kiknek kell csomagolniuk, és hazautazniuk. Aki tegnap meccset nyert, az elődöntősnek vallhatta magát, aki vereséget szenvedett, az kiesett. A csütörtöki négy összecsapás közül – ahogy azt várni lehetett – az első kettő papírforma ­meccs volt, a Zalaegerszegi TE NKK és az AKSC Szekszárd is kötelező győzelmet aratott. A nagy izgalmak az esti két találkozóra maradtak, a házigazda győriek és az ebben az évadban a bajnokságban veretlen soproniak megyei rangadója után egy újabb ki-ki mérkőzés következett a két ősi rivális, a pécsi és a diósgyőri alakulat között.

A napzárón

A mérkőzésre meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak, persze nem mintha az előző meccseken sokan lettek volna, a csúcsot a megyei rangadó jelentette a 400 fős nézettségével. A DVTK azonban itt sem maradt drukkerek nélkül, dobszó és több mint két tucatnyi szimpatizáns igyekezett segíteni a csapatot.

Az összecsapás Mokango centergóljával indult, majd jöttek a hárompontosok, sorrendben Skoric, Brewer, Skoric, Simon Zs. és Tetemondova volt eredményes a triplavonal mögül az első négy percben (9–8). Aztán elállt a trojka zuhatag, a csapatok ,,felfedezték”, hogy a palánk alól is lehet eredményesnek lenni. Brewert Mokango nem nagyon tudta tartani, Zelét állította rá Cziczás edző, és fordult a kocka, a 8. minutában Skoric tempójával 12–16 lett az állás. A Pécs hamar ledolgozta hátrányát, és miközben mindkét oldalon sokat cseréltek az edzők – a DVTK-ban 10, a PEAC-ban 8 játékos került pályára az első játékrészben – a piros mezesek Szűcs R. és Putnina góljaival visszaépítették a négypontos fórt (16–20). A második menetben Simon Zs. középtávolijára Skoric triplával válaszolt, majd Putnina közelije után pécsi időkérés következett (18–25). A folytatásban Kányási hármasa ért célba, és ezzel lett közte tíz. Imovbioh palánkot is igénybe vevő büntetői jelezték, hogy dobásban picit bizonytalan a baranyai gárda, de azért dolgoztak a kiegyenesedésért (26–31). A negyed közepén 26–33-nál diósgyőri időkérés volt műsoron, nem sokkal később Medgyessy is megszerezte első akciógólját, ami után a PEAC kért szünetet (26–36). Aztán Mokango még feljebb tolta a különbséget, majd mivel az addigi kemény piros védekezés el-eltűnt, feljött a Pécs (35–40). DVTK pauzát követően Szűcs R. négy egységére a túloldalról ugyanannyi válasz jött a negyed végéig (39–44).

Fordulás után

A térfélcserét követően Simon Zs. egyenlített egy percen belül, triplája után egy duplával (44–44). A 24. minutában Imovbioh a gyűrű szélről felperdülő és célba hulló hármasával vette át a vezetést a Pécs, szűk húsz perc után (49–48). Sokkal jobban dobott a PEAC ekkoriban, és ettől belelkesedtek (55–52), a Diósgyőrt többször fáziskésésben volt. Medgyessy egyenlített, de Simon Zs. is hármast hintett, 50 százalékosra javítva ezzel csapata ezen mutatóját, amiben a DVTK 33-nál járt. A játékrész hajrájában a piros-fehérek kértek időt (64–61), de a különbségen nem sikerült változtatniuk a negyed végére (66–63).

A negyedik etap elején Mokango javította addigi nem túl jó dobásmutatóját, 4/11-re, majd a Pécs intézett pauzát, a visszatérés után pedig a negyedik kísérletéből fordított a Diósgyőr, Putnina révén (66–67). Walker-Kimbrough faultos kombinációja után nem sokkal egy sima duplát is szerzett (68–74), aztán Mokango két büntije, majd Putnina palánk alólija, és pécsi time out következett öt és fél perccel a vége előtt (68–78). A pécsiek távoli dobásokkal próbálkoztak a visszatérés után, de Walker-Kimbrough mutatta meg nekik, hogy kell ezt csinálni (72–85). És ezzel tulajdonképpen eldőlt a ­meccs, a találkozó végére feljavult Mokangóval lett több, jobb, negyeddöntős a Diósgyőr.


Jegyzőkönyv: PEAC-Pécs – Aluinvent-DVTK 81-87 (16-20, 23-24, 27-19, 15-24)

Győr, 100 néző. V.: Cziffra, Papp P., Nagy V.

PEAC-Pécs: Vanloo (6/3), SIMON ZS. (19/9), Tetemondova (5/3), IMOVBIOH (24/3), BREWER (21/3). Csere: Wentzel (-), Gémes-Sarok (4), Ruják (2). Vezetőedző: Meszlényi Róbert.

Aluinvent-DVTK: Medgyessy (6/3), WALKER-KIMBROUGH (20/3), SKORIC (15/9), PUTNINA (17), MOKANGO (16). Csere: Zele (2), Szűcs R. (6), Kiss A. (-), Szabó F. (-), Kányási (5/3). Vezetőedző: Cziczás László.

Meszlényi Róbert: – A másfél hetes viszontagságok, a betegségek miatt kisebb rotációval tudtunk játszani, emiatt a végére elfáradtunk, elfogyott a levegő.

Cziczás László: – Sajnos, nem a legjobb játékot nyújtottuk, a centerposzton erős PEAC ellen a palánk alatt elmaradtunk attól, amit terveztünk. A legfontosabb az, hogy továbbjutottunk, és enneknagyon örülünk. Az elődöntőben Európa egyik legjobb csapata vár ránk.


Eredmények, folytatás

A negyeddöntők további eredményei

Zalaegerszegi TE NKK – ELTE-BEAC Újbuda 76-63 (21-21, 8-20, 21-12, 26-10)

AKSC Szekszárd – NKE Csata 84-54 (28-7, 18-15, 22-11, 16-21)

CMB Cargo UNI Győr – Sopron Basket 55-69 (17-17, 10-12, 16-26, 12-14)

A pénteki elődöntők programja

15.30: Zalaegerszegi TE NKK – AKSC Szekszárd

18.00: Sopron Basket – Aluinvent-DVTK

A szombati program

14.30: Bronzmérkőzés, az elődöntő veszteseivel

17.05: Döntő, az elődöntői győzteseivel



[related-post post_id="4157133"]

[related-post post_id="4153472"]

[related-post post_id="4146955"]

[related-post post_id="4145882"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!