Aluinvent-DVTK: Miskolci rangadó a második helyért

Miskolc - Az Aluinvent-DVTK vasárnap a szekszárdi csapatot fogadja bajnoki mérkőzésen.

Miskolc - Az Aluinvent-DVTK vasárnap a szekszárdi csapatot fogadja bajnoki mérkőzésen.

A női kosárlabda NB I 9. fordulójában, Aluinvent-DVTK – AKSC Szekszárd mérkőzést rendeznek vasárnap Miskolcon, a városi sportcsarnokban, 15.45-től. A találkozó azért kezdődik ilyen szokatlan időpontban, hogy kitérjen a szomszédban, a jégcsarnokban megrendezésre kerülő szlovák jégkorong liga meccs elől.

Félidőben második

Ez a kosárlabda összecsapás rangadónak számít, a honi mezőnyből felfelé kilógó, és még veretlen Sopron mögötti pozícióért, vagyis a második hely birtoklásáért zajlik. Ugyanis amelyik csapat ezen a bajnokin győz, az szinte biztos, hogy az alapszakasz féltávjánál második lesz, lévén mind a Diósgyőrre, mind a Szekszárdra alsóházi csapatok várnak az év végéig, mind a ketten ugyanazokkal, az utolsó helyen álló MTK és az utolsó előtti Cegléd ellen játszanak.

– Szinte biztos, hogy amelyik csapat megnyeri ezt a meccset, az áll majd félidőben a második helyen a tabellán, de túl azon, hogy ezt karácsonykor jó lesz nézegetni, túlzottan nagy jelentősége nincs, és nem is szabad messzemenő következtetést ebből levonni, ugyanis az alapszakasz második felében nekünk még hat ki-ki bajnokink lesz – mondta Czcizás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Mindettől függetlenül nagyon fontos lenne, hogy győzzünk a Szekszárd ellen, de azzal tisztában kell lennie mindenkinek, hogy egy nagyon összeszokott csapat lesz most az ellenfelünk, akik évek óta építkeznek, és olyan védekezési szisztémát alkalmaznak, és olyan kosarasaik vannak, akik erre a brutális játékra képesek. Olyan csapattal, amelyik így védekezik, még nem találkoztunk, elsősorban erre a stílusra kell felkészíteni a játékosainkat, illetve arra, hogy ne essenek kétségbe olyan faultok után, amit a játékvezetők esetlen nem ítélnek meg.

Arra a megjegyzésünkre, hogy ha a játékvezetőknél a faulthatár minden esetben egyforma lenne, akkor nem kellene ez utóbbira hangolódni, ezt felelte a diósgyőri szakvezető: – Elsősorban arra kell felkészíteni a játékosainkat, hogy egyforma keménységgel védekezik a Szekszárd mindenütt, mindannyian ugyanabban a felfogásban küzdenek. Ez van, nem mellékesen én is szeretem a kemény játékot, semmi kifogásom nincs ez ellen. Reméljük, hogy sportszerű meccs lesz, és a játékvezetőkről nem kell majd beszélni, mert a két csapat el tudja dönteni, hogy ezen a napon ki a jobb.

A legnehezebb feladat

Cziczás László úgy fogalmazott, hogy ezt a mostani meccset látja az évad eddigi legnehezebb feladatának, hiszen a tavalyi bajnoki döntős, az Európa Kupában a DVTK-hoz hasonlóan a csoportját vezető, szintén 4 győzelemmel és 1 vereséggel álló együttes ellen kell pályára lépniük. A szakvezető elmondása szerint a Nantes szerdai legyőzése még jobbá tette az öltözői hangulatot.

– Sajnos, a francia együttes elleni, hétközi meccsen Katona egy ütést kapott, és kérdéses, hogy vállalni tudja-e a játékot vasárnap – mondta Cziczás László. – Emellett az okoz még gondot, hogy a városi sportcsarnokba szombaton nem tudunk bejutni, mert rendezvény van, és emiatt a mérkőzést megelőző napon, 40 kilométerre, Encsre kell utazzunk, hogy edzeni tudjunk. De igyekszünk a nehézségeken úrrá lenni, és ezúttal is jó teljesítményt nyújtani. Bízunk abban, hogy most még többen lesznek kint a mérkőzésen, mint voltak szerdán, a Nantes ellen, és ezúttal is nagy támogatást, pluszenergiát kapunk majd a lelátóról.


A női NB I állása

1. Sopron Basket 9 9 – 789–498 18

2. Zalaegerszegi TE NKK 9 6 3 661–612 15

3. Aluinvent–DVTK 8 6 2 660–542 14

4. AKSC Szekszárd 8 6 2 563–471 14

5. PEAC–Pécs 8 5 3 568–537 13

6. NKE–Csata 8 5 3 559–550 13

7. CMB Cargo UNI Győr 8 3 5 592–554 11

8. Vasas Akadémia 8 3 5 550–605 11

9. PINKK–Pécsi 424 8 2 6 519–623 10

10. ELTE BEAC Újbuda 8 2 6 543–708 10

11. VBW CEKK Cegléd 8 1 7 516–632 9

12. MTK Budapest 8 1 7 443–631 9



[related-post post_id="4072873"]

[related-post post_id="4069302"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!