„Ábel tornya” - egy régi mű új csúcsra jutása

Pozsgai Zsolt neve fémjelzi a Tamási Áron regényéből készült Ábel című zenés játékot.

„Sok-sok ilyen engedelmesnek látszó Ábel van velünk együtt, akik mindnyája vállal már Ábel sorsot.”- Finta Gergő

A kidolgozott, jól felépített és pontos színészi játékkal fűszerezett előadás kétség kívül átkeretezi a „leporolt régi művek”elképzelést minden nézőben. A kérdés az ─ mondotta egy nyilatkozatában Pozsgai Zsolt rendező, az Új Színház művészeti vezetője ─, hogy hogyan lehet Tamási Áron nagyívű, hatalmas, háromrészes regényét színpadra alkalmazni. A válasz: sehogy. Ha az ember a regényt akarja színpadra alkalmazni, akkor nem jó úton jár. A regénynek a lelkét-szellemiségét kell megfogni - és ez már közvetíthető színházi formában.”

Nos, a nagyszerű szereposztás mellett a fent írt cél tökéletes beteljesítéséhez elengedhetetlen volt Könczei Árpád zeneszerző-koreográfus alkotása, amelyben zseniálisan összevegyítette a zenés-táncos előadásban a hargitai, a kolozsvári és az amerikai stílust úgy, hogy a zene, formát ad a színpadi mozgásnak, és a letisztult díszletek mellett a valódi helyszínekbe emeli a szereplőket. Munkájával Ábel története a Hargitától az amerikai nagyvárosi életig a zene és a mozgás síkján is teljes egészet alkot. Mit jelent ez a néző számára? Azt, hogy ha egy árva szót sem értene a darabból, csak a zenét és a mozgást látná, akkor is hatalmas színházi élménnyel távozna.

A főszereplő sorsa a cselekmény szintjén is érdekes, de Ábelnél leginkább a belső út a lényeg, a felnőtté válás lelki folyamata. Vagyis elérni azt az állapotot, mikor a kérdésekre érkező válaszokat elfogadjuk, vagy ha más nem, hát megértjük. Ebben az előadásban a néző választ kap.

Ahhoz viszont, hogy a válaszok megszülethessenek elsősorban Varga Ádám valódi fiatalságából adódó „legénységére” van szükség, annak minden természetes kíváncsiságával és tudásszomjával. Ehhez még hozzá kell venni a hűséges és jó barátokat, Bolha kutyát (Vass György) és Tekla kecskét (Koncz Andrea), akik tökéletes háromszöget zárnak be az „állati jó” kapcsolatok terén. Kökényessy Ági a szerető anya, és Szabó Sipos Barnabás, mint Garmada is a pozitív erőket, a „jó oldalt” képviselik. Ellenpólusnak szükség van a velejéig romlott Fuszulán szerepében Szarvas Attila játékára, a gátlástalan hataloméhes komisszárra, Almási Sándorra, aki az erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető Surgyelánként is látható, és a berzenkedő Győző figurájában, valamint a nem túl talpraesett igazgatóként is feltűnő Vass György játékára. A színészek szerepváltásai izgalmassá teszik a regényben néhol sekélyes karaktereket, az átmenetek zökkenőmentesek, így a néző sokszor csak a jelenet végén eszmél arra, hogy ugyanazt a színészt egy másik figurában láthatta az előző részben.

Pozsgai Zsolt egyedi látásmódja és rendezése végigvezet bennünket Ábel kalandos útján, úgy, hogy közben következetesen sikerül neki a kötelező olvasmányként aposztrofált, mindenki által –ha már halványulva is, de a tévéfilmből ismert - Ábel trilógiából a lényeget kiemelni, és újszerűvé alakítani. Annyira, hogy egy percig nem jut eszünkbe a darab alatt az eredeti történet berögzült eseményfolyama.

Mindenkinek csak azt tudjuk ajánlani, menjen el, és feltétlenül nézze meg a darabot! Garantáltan jól fogja magát érezni mind a 3 felvonásban! A megoldások, a párbeszédek és a zene teljes egységet alkot és tökéletesen bevonja a nézőt a történetbe. Maga a téma, egy kamasz fiú sajátos lelki transzformálódási folyamata is örökzöld, de Pozsgai Zsolt bravúros rendezése, a lényegi mondanivalót a regényen túl is megerősíti, a mai ember gondolataira átszűrve. Mindenki, aki megnézi az előadást, garantáltan felejthetetlen élményt kap az Új Színház társulatának a jóvoltából. Olyan ez az új Ábel, mintha Tamásit, a képregények világát, és világzenei fesztivált látnánk egy nagyszerű színdarabbá gyúrva. Felejthetetlen színházi élmény!