BOON - Jegyzet

2017.07.27. 11:20

Csak egy tervezet

Két hete írtam az adóbevallásom kapcsán arról, hogy bár a NAV készítette el, mégis hibát találtak benne. Az igazság úgy kívánja, hogy most leírjam: magyarázatot és segítséget is kaptam tőlük. Horváth Imre írása.

Két hete írtam az adóbevallásom kapcsán arról, hogy bár a NAV készítette el, mégis hibát találtak benne. Az igazság úgy kívánja, hogy most leírjam: magyarázatot és segítséget is kaptam tőlük. Horváth Imre írása.

A roppant segítőkész hölgy ugyanis elmagyarázta – amit egyébként is hangsúlyoztak –, hogy az adóhatóság egy tervezetet készített el a hozzá beérkezett adatszolgáltatás alapján. Az adózó feladata volt, hogy a tervezetet átnézze, és, ha valami nem stimmel, akkor azt jelezze. A gond ott kezdődött, hogy az átnézés ellenére sem szúrtam ki, hogy hiba van benne.

Mentségemre szolgál, hogy ehhez át kellett volna számolnom az egészet, akkor derült volna ki számomra, hogy nem egyeznek a számok. Ennek az oka pedig az volt, hogy az előző munkáltatóm pontatlan adatokat adott le. Az általam bevitt igazolásokból ez gyorsan kiderült, és röpke számolás után, már pipa is került a papírra.

Így végül megkönnyebbülten távoztam, a tízperces ügyintézés pedig nem volt drága a tudatért, hogy rendben van az idei bevallásom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!