Autó - Motor

2016.10.14. 20:00

MARB: a hegyháti aszfalton

Borsodbóta, Sáta - Egy irányban, négy szakasz vár az amatőr ralis mezőnyre ezen a hétvégén.

Borsodbóta, Sáta - Egy irányban, négy szakasz vár az amatőr ralis mezőnyre ezen a hétvégén.

A ralis szezon végéhez közeledve sincs megállás. A Magyar Amatőr Rallye Bajnokság (MARB) Északi régiójának hetedik futamát ismét megyénkben bonyolítják le. A rendező ezúttal klasszikus, az első osztály által is gyakran használt, közkedvelt pályát jelölt ki Ózdhoz közel. A Sáta-Borsodbóta közötti útszakaszt ezúttal egy irányban, négyszer teljesítik a párosok, az etapútvonalon pedig felvezetéssel közlekedik majd a karaván a rajt és a cél között. Ez egy változtatás a korábbi futamokhoz képest, hiszen eddig többnyire az volt a jellemző, hogy egy pályán, oda-vissza autóztak a benevezett pilóták és navigátorok.

- Igyekszünk mindig újítani, és a lehetőségekhez képest új dolgokat belecsempészni a futamok programjába – mondta Adamovits Márk, főszervező. – Úgy néz ki, hogy a versenyzők fogékonyak erre, legalábbis a nevezési adatok ezt mutatják. A hétvégi MARB-viadalon ugyanis több mint száz páros áll rajthoz, ami valóban jelentős számnak mondható. A gyorsasági szakasz adott, igazi kihívás az amatőröknek is, valamint két héttel a 4. Autóházak Ózd Rallye előtt az első osztályú és Rallye2-es versenyzőknek remek tesztelési lehetőség.

Átvételek, verseny

A Gobaldaru Borsodbóta – Sáta Rallyesprint futam szombaton az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, amelyet az ózdi stadionban tartanak meg. Az érdeklődők 11 és 14 óra között már itt is megtekinthetik a versenyautókat.

Vasárnap a pályát reggel hét órakor zárják le, az első „éles” kocsi pedig nyolc órakor startol. A négy szakasz után, a tervek szerint a díjkiosztó ünnepséget este hét órakor tartják meg a sátai művelődési központban.

Fotók: Hajósi Miklós

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!