Aluinvent-DVTK: Visszaszereznék az önbizalmukat Bálinték a BEAC ellen

Akt.:
Sikerre készülnek a piros-fehérek Fotó: ÉM-archívum
Sikerre készülnek a piros-fehérek Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – A női kosárlabda NB I 3. fordulójában csütörtökön hazai pályán játszik az Aluinvent-DVTK együttese.

A piros-fehérek ELTE-BEAC Újbuda elleni összecsapása 18.30-kor kezdődik a miskolci városi sportcsarnokban. A klub szerdán megrendezett sajtótájékoztatóján jobbára (még) a múlt szombati összecsapás került terítékre, amelyen Miguel del Jesús López Alonso gárdája 71-69-es vereséget szenvedett a Ceglédi EKK-tól.

– Az egész csapat csalódott és szomorú volt a mérkőzés után – kezdte ezen hangulatjelentéssel a diósgyőriek szakvezetője. – Hétfőn megnéztük a találkozót, kielemeztük a hibáinkat azért, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. Hosszú szezon előtt állunk, a legfontosabb az, hogy a kitűzött célokat elérjük, de természetesen szeretnénk elkerülni a múltkorihoz hasonló váratlan vereségeket.

Hisz az akaratukban

Az összejövetelen részt vett Bálint Réka is, aki a témához hozzátette: „Mi sem úgy készültünk, hogy kikapunk első hazai mérkőzésünkön. Mindig nyerni akarunk, most sem mentünk fel másképpen a pályára, de sajnos sok minden nem úgy sikerült, ahogyan akartuk. Tanultunk mindebből, muszáj továbblépni, mert még rengeteg meccs vár ránk”. Csapattársa, Rasheed Rita az alábbiakat nyilatkozta: „Voltak hibák támadásban és védekezésben is, ezeket egymás között megbeszéltük. Minden rendben van, készülünk a következő mérkőzésre”.

Az Észak-Magyarország azon felvetésére, hogy úgy tűnt, mintha a ceglédiek akarati tényezőkben felülmúlták volna a Diósgyőrt, Miguel del Jesús López Alonso ezt válaszolta:

– Ezzel nem értek egyet, hogy a ceglédiek jobban akarták volna a sikert, mint a mi játékosaink. Az inkább igaz, hogy volt, amikor nem jó ritmusban kosárlabdáztunk, és volt, aki rosszul, pánikszerűen reagált bizonyos helyzetekben. Szóval nem fognám az akarat hiányára ezt a vereséget, én hiszek a csapatomban, mindenkiben és mindenkinek az akaratában.

Kicsit másképpen

Azt is felvetettük: bár még jó pár összecsapás van hátra a bajnoki alapszakaszból, nem ment-e el az alapszakasz-elsőség ezzel a hét végi váratlan fiaskóval?

– Két szezonnal ezelőtt mi voltunk a legjobbak az alapszakaszban, aztán negyedik helyen végeztünk – utalt vissza a korábbiakra a hispán tréner. – Nyilvánvalóan az a feladat, az elvárás, hogy nyerjünk meg minden egyes mérkőzést, és álljunk a legjobb helyen, de amikor egy csapat, jelesül mi, a bajnokság mellett a nemzetközi kupában is érdekelt, akkor kicsit másképpen kell felépíteni a dolgokat. Az EK-ban nem nagyon van lehetőség a javításra, itthon kicsit több, ráadásul még nagyon a pontvadászat elején tartunk, sok minden előfordulhat.

– Molnár István –


A mostaniról ezt mondták

Az ELTE-BEAC Újbuda elleni meccsről a tájékoztató résztvevői így vélekedtek.


Miguel del Jesús López Alonso: „Szeretnénk bizonyítani ezen a mérkőzésen is, hogy mennyire keményen dolgozunk az edzéseken. Azt is megmutatnánk, hogy egy mérkőzés elvesztése nem jelenti azt, hogy az egész szezon odavan.”


Bálint Réka: ,,Vissza akarjuk szerezni az önbizalmunkat, szeretnénk felhasználni ezt a meccset az építkezésre. Az állományunk erősebb a BEAC-énál, amely pár év után jött vissza az élvonalba. Szerkezetileg különböznek tőlünk, ezt kell kihasználnunk.”


Rasheed Rita: „Lelkes, futós, de alacsony csapat a BEAC, ebből adódóan, amivel esetleg meglephetnek bennünket, az a gyorsaságuk. Elvileg minden poszton jobbak vagyunk tőlük, de nem szabad lebecsülnünk egyik ellenfelünket sem.”




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés