Rebenland Rallye – Osztrák túrán a ralisok a szezonnyitó előtt

Akt.:
Hadikék a bajnoki címért csatáznának. Fotó: DuEn
Hadikék a bajnoki címért csatáznának. Fotó: DuEn - © Fotó: DuEn
Miskolc – Hadik András az új navigátorával, a szomszédoknál melegít a hamarosan induló magyar bajnokságra.

Az elmúlt esztendők legnagyobb jövés-menése zajlott a hazai ralibajnokság élmezőnyében. Herczig Norbert, a korábbi három esztendő bajnoka idén az Európa-bajnokságon folytatja, de nem Igor Bacigállal, hanem Ferencz Ramónnal az oldalán. A felvidéki bajnok navigátor azonban nem marad feladat nélkül, hiszen a miskolci Hadik Andrással egy párt alkotva vágnak neki a jövő hét végén kezdődő magyar bajnokságnak. Méghozzá a tavalyi autóval, vagyis a kékben pompázó R5-ös Ford Fiestával.

Bemelegítenek

A Hadik, Bacigál egység már az előttünk álló hétvégén is rajthoz áll, az osztrák Rebenland Rallye-n tesztelnek, a sógoroknál teszik meg az első közös kilométereket.

– Abszolút nincs rajtunk eredménykényszer, csupán a több hónapos szünet után szeretnénk minél hamarabb visszarázódni, összeszokni egymással – fogalmazott a szezon rajtjához közeledve Hadik András. – Ez a futam jó bemelegítés lesz, hiszen a jövő hét végén Egerben már bajnoki pontokért csatázunk a többiekkel. Nem akartunk úgy odaérkezni a hazai rajthoz, hogy előtte csupán egy-két teszten üljünk egymás mellett. Ezért jött kapóra a szintén aszfaltos Rebenland Rallye, ahol szintén jó mezőnyben versenyezhetünk.

A hétvégi bemelegítést követően pedig Hadikék számára megkezdődik a nyolc futamból álló hazai sorozat. Herczigék távollétében talán még a tavalyinál is nagyobb csata várható az abszolút bajnoki címért és a dobogós helyezésekért. A tapasztalt miskolci pilóta nem titkoltan az abszolút elsőségért száll harcba.

Irány a csúcs

– Tavaly is nyertünk futamokat, folyamatosan az élmezőnyben, a dobogón autóztunk, ezért csak úgy indulunk neki az idei bajnokságnak, hogy meg akarjuk nyerni – folytatta Hadik András. – Az R5-ös Fiestán minden szükséges alkatrészt kicseréltünk, felkészítettük az előttünk álló feladatokra. Megszerettem ezt az autót, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy R5-ösből más márkát még nem vezettem, úgyhogy nincs viszonyítási alapom. Az elmúlt években gyűjtöttünk annyi verseny kilométert, szereztük annyi rutint, ami elegendő lehet. A helyszínekkel, a futamokkal kapcsolatban túl sok meglepetés nem érhet bennünket, de az élmezőnyben a tavalyihoz hasonlóan óriási csata várható. Többesélyes lesz ez a bajnokság, hiszen az R5-össel induló fiatalok, és a tapasztaltabb pilóták is pokolian gyorsak lesznek. Gyorsnak, stabilnak és kiegyensúlyozottnak kell lennünk, hiszen a pontrendszerben is történt változás, az eldobható versenyek száma is nőtt, úgyhogy nagyon sok mindenre oda kell figyelnünk az idei évben.

A március 23-25-e között esedékes Credobus Eger Rallye-val kapcsolatban Hadik András kiemelte: sok, egészen pontosan húsz gyorsasági lesz, ellenben a verseny kilométerek száma nem lett több. Egy kicsit hiányolja a keskeny, erdei, kimondottan ralis pályákat, de alapvetően jó futamra számít Kimondottan kedveli a rajtceremóniát, amelynek a Dobó-tér különleges hangulatot kölcsönöz, és nagyon bízik benne, hogy jó rajtot vesznek a 2018-as esztendőben.

ÉM-ME


Az ORB 2018-as versenynaptára

Credobus Eger Rallye – március 23-25.
Hell Miskolc Rallye – április 27-29.
Iseum Rallye, Szombathely – május 25-27.
Székesfehérvár Rallye – június 15-17.
Veszprém Rallye – július 7-8.
Ózd-Salgó Rallye – augusztus 31-szeptember 2.
Mecsek Rallye – október 12-13.
Zemplén Rallye – november 9-11.




Alsózsolca.
BOON.HU






hirdetés